69. rész

.:: Zoe szemszöge ::.

Befeküdtem az ágyba, de aludni nem tudtam. Még szerencse mert arra lettem figyelmes, hogy valaki a zárral szenved.

- Alex menj a szekrény tetejére, Fanta te be a fürdőbe. - suttogtam.

Megcsináltam úgy az ágyat mintha aludnék. A parókát amit nem tudom miért hoztam magammal vagy egyáltalán miért van oda tettem a fejem helyére és bebújtam a szekrénybe és pont jó belátásom van az ajtóra.

Kinyílt az ajtó és egy sötét ruhás nő jött be rajta. Felbukott a székben, de folytatta az útját. Odament az ágyamhoz és egy pisztolyt húzott elő.

- Végre elkaptalak. Most egy életre megfizetsz, mert Louis-t elvetted tőlem. - mondta és az egész tárak kiengedte a párnákra. Hét golyó fúródott volna belém, hogy ha elalszok. Köszönöm, magamnak amiért nem tudok aludni. Ezt a szokásomat megfogom tartani.

Emma megindult az ajtó felé. Fanta elé ugrott. Alex meg a földre esett fegyvert vette fel.

- Emma Pettershon letartozom emberölésért meg minden egyébért. amit elkövettél. - vettem elő a bilincset és tettem rá a kezére - Jogában áll hallgatni bármi amit mond felhasználható maga ellen a bíróságon.

- Mit kezdesz vele... - a mondatot nem tudta befejezni mert egy sállal bekötöttem a száját.

Találtam nála még egy kést meg két megtöltött fegyvert. Gyorsan bepakoltam a táskámba. Emma-t a kocsiba kötöttem ki. A lábait össze kötöttem a bilincset fel a kapaszkodóhoz kötöttem, a szája is be volt tömve. Fanta meg a képébe lihegett. Ahogy kijelentkeztem a hotelből, már szálltam is be a kocsiba. Szerencsére nem vették észre, hogy szinte vonszolok magam utána meg megkötözött embert. Túlságosan is fáradtak voltak ahhoz a dolgozok.

~ 3 óra vezetés után a rendőrőrsnél~

- Fiúk hoztam szuvenirt. - léptem ki a liftből.

- Zoe? - fordult felém Harry.

- Meg van a gyilkos? - jött mellém Niall és átvette az ajándékot.

- Akartam masnit kötni a nyakába, de arra nem volt időm. - sóhajtottam fel.

- Szerintem így is ötletes ajándék. - nevetett Niall miközben kicsomózta a sálát.

- Én elmegyek. Jó papírmunkát. Holnap bejövök és segítek, a sálak nem kellenek. - öleltem meg őket.

Haza mentem és lettem a cuccaimat. Éjfél lehetett. Mikor megindultam a kórházhoz.

- Kisasszony vége a látogatási időnek.

- Tudom, de az egyik társamat jöttem meglátogatni. - mondtam neki.

- Sajnálom nem mehet be.

- Kérem. Most értem vissza egy nyomozásból. Meg lett a gyilkos, aki több mint tíz embert meg ölt. Ő lőtte meg. Mindenféleképpen el kell mondanom neki, mert megígértem. - vettettem be mindent.

- Én nem is láttam magát. - ment vissza az asztalához. - Hogy hívják a barátját?

- Louis William Tomlinson.

- 212 kórterem.

- Köszönöm. - hagytam is ott.

Ahogy beléptem a kórterembe vissza kellett fojtanom a röhögést. Lufik voltak bent. Tuti, hogy Harry hozta, hogy jobb kedvre derítse a barátját. Louis szunyókált az ágyon. Oda mentem hozzá és megszorítottam a kezét, majd adtam az arcára egy puszit. Mire kinyitotta a szemét.

- Mikor jöttél vissza?

- Kb. 15 max 20 perce. - számoltam magamba.

- Vezettél Floridából egészen idáig? Este?

- Igen. Még repülni nem tudok. Főleg hogy volt egy potya utasom. - ásítottam.

Louis arrébb ment az ágyban, majd engem lehúzott. Befeküdtem mellé, majd egy csókolt adtam a fáradt ajkaira.

- Milyen potya utas?

- Az aki meg lőtt téged. Nem én lettem a vad, hanem a vadász. - mosolyogtam.

- Mit lett a hajaddal? - fogta meg egy egyik vörös tincsem.

- Két hétig voltam oda. Már felismertek. Meg hiányzott a vörös belőle. - ültem fel.

- Maradj itt. - fogta meg a kezem.

- Jó. - feküdtem vissza, majd az egyik kezemmel a mellkasára rajzoltam. - Mikor engednek ki?

- A doki azt mondta, hogy holnap még csinál pár vizsgálgatott és ha akarok haza mehetek de csak feküdhetek.

- Gyere hozzám. - kulcsoltam össze a kezeinket.

- Kellek még neked betegen is?

- Minden hogy kellesz. Ha te nem lennél tuti, hogy nem jövök vissza.

- Szeretlek. - adott egy csókot a homlokomra.

- Én jobban. - adtam egy cuppanós puszit a szájára - De ideje pihened. - ahogy mondtam úgy csukódott le a szeme. Erőssén ölelt magához nehogy meg tudjak lépni. De nem is akartam megtaláltam a tökéletes helyet. Nem az intenzív osztályt, hanem a karjait.