35. rész

.:: Zoe szemszöge ::.

- Sziasztok. - köszönt a váratlan látogató.
- Szia, mi szél hozott? - kérdezte Harry.
Ezek szerint ismerik egymást.
- Jöttem megkérdezni, hogy mit tudtok Jazzy eltűnéséről. - mondta.
- Annyit, hogy minden miattam van. Engem akarnak maguknak. - mondtam Zayn-nek.
Éppen válaszra nyitotta a száját amikor Tyler lépet be az ajtón Fantával hadakódba.
- Szia. - mosolyogtam gonoszul.
- Helló. - nyelt egy nagyot.
- Ismeritek egymást? - kérdezte Harry.
- Igen, van egy pár vicces élményünk. - vettem el tőle a kutyát, aki hirtelen megnyugodott.
- Viccesnek nem mondanám.
- Én annak tartom. - vontam meg a vállam.
- Szemszög kérdése. - mondta Zayn.
- Fiúk én elmegyek, majd a ha tudtok valamit akkor feltétlenül szólajtok. - mondtam miközben már léptem is ki.
- Oké. Szia. - köszöntek el egyszerre.
Mivel James otthon marad így kénytelen voltam gyalog haza menni. Nem ugrott elém egy őrölt sem, aki el akart volna vinni. Nyugodtam mentem haza  Fanta-t alig lehetett féken tartani. Ahogy letettem a házba azonnal a konyha felé vette az irányt. Adtam neki enni, majd megindultam a vendég szoba felé ahol Iza még nagyban aludt. Legalább nem tűnt fel neki, hogy elmentem. Alex súlyokat emelt.
- Te meg mit csinálsz? - kérdeztem tőle.
- El fogom üldözni a betolakodott. - tette le a súlyt.
- Oké. - hagytam gyúrni. A végén még meg öl.
Bementem a konyhába és csináltam magamnak egy kávét. Soha nem ittam kávét, de most annyira fáradt vagyok. Kell az energia löket.
- Jó reggelt. - köszönt Iza.
- Jobbat. - morogtam a kávémba.
Értetlenül nézett miközben öntött magának is kávét. Mindent részletesen elmeséltem. Nem kicsit lepődött meg. Fel ajánlotta a segítségét. De én vissza utasítottam azzal az egyszerű indokkal, hogy elég egy ember kihúzni a csávából, nem kell még egyért aggódni.

~ Két hónap múlva ~

Nem hiszem el, hogy két hónapja Jazzy-t keressük  de még mindig semmi nyom. Mintha elnyelte volna a föld. Még Joshék is őt keresik. Minden hova ahova lehetett elküldtük a képét, hogy ha megtalálják akkor értesítsenek.
Törzs helyünké vált a kapitányság. Nem volt egy olyan nap, hogy hatan nem ültünk volna össze és kezdtünk el nyomokat keresni  Ma csatlakozott hozzánk Iza is.
- Zoe nyugodj már meg. Rossz nézni ahogy fel alá járkálsz. - mondta Zayn.
- Könnyen beszélsz. - vágtam hozzá.
- Szerinted én nem aggódok érte, de az nem megoldás, hogy fel alá járkálsz.
- Malik valahogy le kell vezetnem a feszültséget. - mondtam neki.
- Minden nap amikor jövünk fel alá járkálsz. Még nem oldódott meg az ügy. - kelt fel a kanapéról.
- Szerinted én nem tudom. Tudod mi a legrosszabb, hogy miattam tűnt el. Engem akartak, de Jazmine-t vitték el. Lehet hogy csak véletlenül bukkantak rá, de miattam van ott ahol. - mondtam miközben bele rúgtam a falba.
- Mindenki nyugodjon le. Zoe te meg ne törd szét a falat. - mondta Liam.
Dühösen levágtam magam és egyszerűen gondolkoztam, hogy ki az aki elrabolta Jazmine-t.
A gondolkozásomat a telefon csörgése zavarta meg.
- Jó napot Los Angeles-i rendőr kapitányság. - vette fel a telefont Harry.
- Igen..........Azonnal utána nézek.................igen................köszönöm. - tette le a telefont.
- Mi az? - kérdezte Niall.
- Van egy nyom. - mondta miközben már kattogott a gépjén is.
- Mi az? - kérdezte Iza.
- Texas-ban Tyler Bolton-t keresnek, aki La lakos. A kapitány mondta, hogy egy szőke lány érdeklődött iránta. - mondta.
- Miért pont Tyler? - kérdezte Louis.
- Nem tudom. - ráztam meg a fejem.
- Akkor derítsük ki. - mondta Louis miközben belemerült a monitor tanulmányozásába.
Oda ültem a nekem fent tartót székre. Elvettem a telefont és tárcsáztam a Texas-i kapitányságot.
- Jó napot. Los Angeles-i rendőrség. - mondtam mire Louis abba hagyta a monitor bámulását.
- Miben segíthetek.
- Biztonsági kamera felvétele kellene. Csak a mai nap.
- Jó. Hamarosan küldöm.
- Köszönöm. Viszlát. - tettem le a telefont.
- Jó rendőr lenne belőled. - mondta Iza.
- A másik oldalt állok. - mosolyogtam.

34. rész

.:: Jazz szemszöge ::.

Az éjszaka folyamán felkeltem és kimentem a nappaliba Bradhez. Nem aludt, de látszott a fáradság az arcán némi eltökéltséggel.
- Szia! - köszöntem neki.
- Szia, te nem alszol?
- Nem, gondoltam kijövök, hogy ne legyél egyedül.
- Értem, sajnálom a családi jelenetet, de mondtam, hogy az apám elmebeteg. - fordult felém.
- Igen, látom. Egy kicsit emlékeztet valakire.
- Tényleg?
- Igen, de nem tudom  kire, csak szerintem egy emlék a múltamból.
- Miért mondod azt, hogy a múltad?
- Mert most a jelenem van. - mosolyogtam rá.
- Igaz.
- Menj fel pihenj maradok és vigyázok.
- Ne, ne kérd ezt tőlem. - várt egy kicsit, majd folytatta - Na jó, a pisztoly az asztal fiúkba. Köszönöm Kristine.
- Nincs mit, menj csak. - ez az éjjeli elköszönés körül belül éjjel 1-kor történhetett. Nem kapcsoltam Tv-t nem hallgattam zenét csak ültem és a múltamon, az életemen gondolkoztam  Azon, hogy hiányzok-e a szerelmemnek, a barátaimnak és a családomnak. Vagy rossz ember voltam és meg kell, hogy változzak, ha megtalálom önmagam. A történetem, a történelmem. Ezekből a homályos gondolatokból  az ajtó nyilassá zökkentet ki. Lassan hangtalanul kinyitottam az asztal fiókot és magamhoz ragadtam a pisztolyt. Sötét volt és nem láttam a betörő alakját, remélem nem Brad apja jött vissza. Ez a sok izgalom nekem sok egy napra. Ma tudtam meg a nevem, hogy van szerelmem és, hogy valószínűleg színész vagyok meg azt is, hogy Brad ki és milyen a családja nem beszélve a maffiavezér apjáról, aki ránk támadt és még ez a betörés is. Az ajtó csukódót és csoszogást hallottam a parkettán. A fegyvert magamhoz fogtam, de rá jöttem, hogy nem tudom használni, így egy közelben lévő tárgyat fogtam, amivel védekezhetek. Ezt a célt szolgálta a nappaliba lévő váza. A betörő elérte az én támadó állásom és én leütöttem. Szegénynek fájhatott, mivel rögtön a földön kötőt ki. Brad lerohant a puffanásra.
- Te mit csinálsz? - kapcsolta fel a villany.
- Leütöttem egy betörőt. - jelentette ki.
- Igen, az öcsémet.  - nézet rám egy kicsit szemrehányóan.
- Sajnálom. - súgtam neki oda, aztán felvittük az öccsét az emeletre és lefeküdtünk aludni.

~Más nap~

 Reggel, mikor felkeltem eszembe jutott az esti akcióm. Legalább megvédtem magunkat a betörőtől és nem lőttem le. Bocsánat kérésként gondoltam illene nekem felkelteni, hogy elnézést kérjek, így átsétáltam a szobájába. Ez a kép tárult elém:
Tumblr_mkwal4fbve1rdrweao1_500_large- Szia! Nem ez nem jó .... Jó reggelt! Ez sem jó. Sajnálom, hogy. - próbáltam összehozni egy értelmes mondatot, amikor megfordult, így át vette a szót.
- Szia, Carlos vagyok, Brad öccse és te? - nézett rám.
- Én, Kristine, aki leütött. - ismertem el a bűnömet.
- Értem ezek szerint ezért fáj a fejem. Legalább emlékezetes marad a találkozás. És mond csak Kristine te a bátyám barátnője vagy?
- Mondjuk. - mosolyodtam el.
- Tehát igen, szerencsés bátyám van.
- Jó reggelt! - köszönt az említett tag.
- Neked is. Látom találtál egy kedves és bátor lányt. - mosolygott Carlos.
- Igen. - puszilt meg Brad és rám kacsintott.
- Ha nem baj fiúk én megyek Elishabeth még szerintem ideges. - fordultam Brad felé és kimentem a szobából. Hallottam, hogy Carlos kérdezi a "barátom", hogy mi történt az anyukájukkal a távolléte alatt és milyen dolgok történtek, mert már féléve nem volt otthon. Szegény srác, nem tudja mibe keveredett mondjuk én sem.
- Szia Kristine. - köszönt a háziasszony.
- Jó reggelt!
- Hallom leütötted a fiamat. - mosolygott.
Large- Igen, de nem volt szándékos, vagyis az volt, de azt hittem, hogy a férje jött vissza és nem akartam megölni, így a vázát használtam fegyvernek. - ezen nevetni kezdet.
A nap további részében Carlos-sal és Brad-del elmentünk strandolni. Az apjuk nem kereset minket, tehát egy nyugis napot tudhatunk magunkénak. Nekem egy emlék kép jutott az eszembe a múltamból. 
Azt tudom, hogy a szőke hajú lány az én lehettem, de másikat nem tudom, csak annyit tudok róla, hogy hintáztunk és én leestem ő felsegített és vissza ültünk, majd az ő "segítsége" által ismét a földön kötöttem ki, de én nem tettem semmit felálltam és leporoltam magam, utána visszaültem mellé a hintára és megöleltem.
Talán a barátnőm lehetett, mert nem nagyon hasonlítottunk egymásra csak az orrunk. Ennyi történtek velem, nem sok, de legalább van emlékem, ha gyerek vagyok is és a földön kötök is ki.

33. rész

.:: Zoe szemszöge ::.

- Találjuk ki bérelte fel, és akkor válaszolok rá. - mondtam. Pedig a szívem mélyén gondolkozás nélkül igent mondtam volna. De itt nem a szívemre kell hallgatni. Ez már észjáték. Figyelni kell az ellenfélt és nem szabad hibázni. Nem szabad egy újabb célpontot adni amit elrabolhat. Esetleg megölhet.
Az arcáról csalódottság tükröződött.
- Sajnálom. - mondtam miközben végi simítottam a hátán és megindultam az ajtó felé.
Az ajtó előtt megtorpantam, mert egy levélt csuszkatat át rajta.
- Ez mi? - bökött rá Louis.
- Nem tudom, de tuti nekem szól. - vettem fel.
A borítékon Robert neve állt.

Nem kell megölnöd Zoe-t. Rabold el és hozd a megbeszélt helyre. Ha lebuknál vigyázz, mert ismerem jól. Véged, nem fél használni az erejét. Azonnal értesíts amint többit tudsz meg. Ha elmondod ki vagyok akkor magam foglak megkínozni. Jobban jársz Zoe-val mint velem. Ő még kezdő.


- Legalább már nem akarnak megölni. - mondtam miközben vissza tettem a levelet.
- Legalább. - mondta Louis, meg megindultunk a kocsi felé.
Egész úton a levelet tanulmányoztam. Valaki az egész életemet megfigyelte, de minek. A legfontosabb kérdés, hogy ki?
- Zoe még itt vagy? - lóbálta a kezét Louis előttem.
- Nem. - szálltam ki a kocsiból. Mondjuk még gurult, de nem érdekelt. Ideje megmutatnom az erőmet.
A kapitányságra bementem egyenes felmentem a harmadik emeletre és a fiúkat kerestem a szememmel.
Sehol nem találtam őket, csak Liam-mel találkozott a tekintetem.
- Kihallgatták. - mondta miközben a fejével egy ajtó felé intett.
Beléptem és az üveg mögül figyeltem a kihallgatást.  Ők nem láttak engem és meg igen. Nem kellett sok és Louis jött be az ajtón.
- Nem kérdem még egyszer ki bérelt fel, hogy megöld ez ártatlan lányt? - kérdezte Harry.
- Hogy hívják az áldozatot? - fordultam Louis felé.
- Annie Clark.
- Vannak képek róla.
- Igen, itt vannak. Mire készülsz? - kérdezte miközben átnyújtott egy mappát.
- Ahhoz amihez értek. - léptem ki. Megvártam amíg a fiúk fel adják, hogy a gyilkos meg sem szólal.
Ahogy kiléptek értetlenül nézetek rám.
- Kiszedem belőle, ami kell. - mondtam és már indultam is befele.
Beértem és mappát ledobtam az asztalra úgy, hogy a képek kiessenek belőle és lássa, hogy végezte a szerencsétlen lány.
Megrezzent az arca ahogy egy képhez ért. Teljesen fehér lett az arca ,amikor meglátta, hogy a lány arcára fagyott a félelemét.
- Ki vett rá, hogy ezt a szörnyűséget tedd? - kérdeztem miközben oda dobtam neki a levelet.
Ahogy olvasta folyamatosan torzult az arca.
- Tudod mire vagyok képes, szóval jobb ha elmondod, amit tudni akarok és akkor mind a ketten jól járunk. - támaszkodtam az asztalra.
- Nem mondhatom el. Az életem múlik rajta.
- Mert szerinted az én életem nem múlik rajta? Nem engem akartál kinyírni. Én volta az elsődleges célpont?
- Ezt a feladatott kaptam. - mondta és hátra dőlt a széken.
- Mond el ki adta a feladatott vagy olyat teszek amit egy életre megbánok. Mint a levélben is benne van "Véged, nem fél használni az erejét" - idéztem.
Nem válaszolt semmit csak nyelt egy nagyot.
- Most azonnal elmondod! - mondtam miközben ráborítottam az asztal.
Annyira meg ijed, hogy azonnal elkezdett dalolni. A sarokba húzódott. Félt tőlem. Ezt akartam el érni.
- Én öltem meg a lányt, mert csak az volt a feladatom, hogy rád ijesszek.
- Ki akart rám ijeszteni? - tettem csípőre a kezem.
- Nem tudom, én csak egy levelet kaptam amiben azt volt, hogy ha nem csinálom meg amit kérnek akkor megölnek. Féltettem az életem ezért szó nélkül megcsináltam.
- Most térjünk rá a tárgyra, hogy mit láttál, amikor elrabolták a húgom.
- Nem sok mindent. Az autón nem volt rendszám, csak egy felírat. Ezt volt rajta, hogy Véged.
- Kocsi színe, típusa. Aki elrabolta. Minden apró részletet tudni akarok róla.
- Egy nő gázolta el. Kiszállt a kocsiból, majd telefonálni kezdett. Közben kiabált. Olyanokat mondott, hogy: ezzel nem szerzed meg, saját sírod ásod meg, minden ki fog derülni. Miután letette a telefont megráncigálta a hátsó ülésre és elhajtott kelet felé. - hadarta el.
- Kocsi, hogy nézett ki?
- Egy fekete BMW volt. Sötétített üveggel.
- Hogy szerezted azokat a képeket?
- Kis korod óta figyeltelek, mert ezzel lettem megbízva.
- Ki bízott meg?
- A főnök.
- Hogy hívják?
- Nem tudom. Senki nem tudja a rendes nevét. Mindenki csak főnöknek hívja.
- Mibe keveredtem bele. - mondtam miközben kiléptem az ajtón  Átmentem a másik terembe ahol mind a nyolc szempár rám szegeződött.
- Nem lettem volna a pali helyében. - törte meg a csendet Harry.
- Nem a kedvességemről vagyok híres. - vontam meg a vállam.
- Ezt már bebizonyítottad. Nem akarom megtudni milyen vagy ha elveszted a fejed. - mondta Niall.
- Közel járok hozza. Ha hamarosan nem lesz meg Jazzy akkor itt vér folyik. - mondtam.
- Kezdek félni tőled. - mondta Liam.
- Soha nem bántanám a barátaimat. - mondtam miközben felültem az asztalra.
- Akkor kit? - kérdezte Louis.
- Azok helyében nem lennék akik egy ujjal is bántani mernék őket.
- Magadat nem félted? - kérdezte Harry.
- Nem. Sokkal fontosabb, hogy ők legyenek biztonságba.
Hirtelen kicsapódott az ajtó és egy ember nézett be rajta. Rémült volt a tekintette és nagyon meglepett, hogy itt lát. Én is furcsálltam, hogy itt találkozok vele újra. Az élet tele van meglepetésekkel. Ezt állíthatom.

32.rész

.:: Jazz szemszöge ::.

Egy emlék foszlány ugrott az emlékeimbe.  Három fiú, azok akiket a plakáton is láttam. Nem tudom kik, de ismernek. Meg kell találnom őket, muszáj.
"- Sziasztok. - léptünk egyszerre be a terembe, ami számomra ismeretlen egy fekete hajú, mélybarna szemű fiúval.
- Helló. - köszöntek ketten, akik ikrek és számomra megkülönbözhetetlennek.
- Kristine, ha megérkeztél elkezdhetnénk az olvasó próbát. - mondta az ikrek közül talán az egy centivel magasabb, de lehet, hogy csak az emlékeimben van így.
- Hát persze. - válaszoltam.
- Vagy kezdjük a csókjelentettel. - ajánlotta a másik fiú.
- Jó próbálkozás srácok, de ő velem van. - jelentette ki az a srác, akivel a terembe érkeztem, tehát nem Brad a pasim, hanem ő és Kristine a nevem."
- Hát itt vagy. - még mindig felém tartotta a kezét.
- Itt. - válaszoltam és felnéztem. Brad volt.
- Nézd, sajnálom. Tudod, hazudtam neked, de van amiben nem. Szeretném, ha meghallgatnál és egyezséget kötnénk.
- Hallgatlak. - válaszoltam keményen.
- Azt tudod, hogy nem vagyok a barátod és hogy anyám ütött el. Apám bízta meg, mert te valakinek nagyon fontos vagy és így akart bosszút állni. Apám a helyi és Amerika egyik legnagyobb rossz fiúja és maffia alakja. - várt egy kicsit, majd folytatta.
- Sajnálom. Engem is bele rángattak. Anya kényszerített, mert kiakarta használni, hogy elment az emlékezeted, de ő nem akart bántani. Tudod apám anyámat is veri, engem nem, mert szerinte én leszek az ő örököse a szakmában. - hangsúlyozta ki az utolsó szót.
- De én nem vagyok egy rossz fiú figura, viszont féltem anyát. Csak arra célzok, hogy amikor megláttam a plakátot és beszéltem veled, megláttalak elhatároztam, hogy segítek neked. Megkeresem az eddigi életed, de nekem is kell a te segítséged, apám és anyám megtévesztésére. El kell játszanod, hogy ez az életed, amit én mondok neked és kit mi építünk fel, mert ha nem anyám meghal, vagy én. Esetleg az öcsém. Azt meg nem szeretném, és téged is féltelek. Érted már? - nézet rám és szinte ő is megkönnyezett, amikor a családjáról beszélt.
6039249987_97380f8d7c_b_largeOlyan odaadással és őszinteséggel tette, hogy meg kellet ölelnem.
- Segítek, egyébként Kristine vagyok. - mosolyogtam rá.
- Én Brad. Még valamit meg tudtál magadról?
- Igen, feltehetőleg színész vagyok és akivel a plakáton vagyok az egyik fiú a szerelmem. Az igazi.
- Oh. - ennyit jött ki az ajkain.
- Most hova tovább? - kérdeztem.
- Most elmegyünk a rendőrségre és keresünk egy elveszett Kristine nevű lányt.
- Rendben. Jól vagy?
- Jól, csak egy kicsit szomorú vagyok.
- Miért?
- Mert nem lehetsz az én szerelmem.
- Igaz, de a legjobb barátod lehetek.
- Tudom. - megfogta a kezem és elindultunk a rendőrségre. Nem sok minden derült ki, mert nem kerestek semmiféle Kristine-t és még az arcom sem volt benne az adat bázisba, így felvették. Brad telefon számát adtuk meg.
Tumblr_mlgtdajfgh1rfcz74o4_500_large
- Köszönjük. - köszönt el a rendőrtől, akivel beszéltünk Brad. Mikor elindultunk már sötétedet. A házhoz haza érve rémes hangokra lettünk figyelmesek Brad elővette a pisztolyát, de mikor beértünk lefagyott.
- Anya!!!!! - ordított. Egy férfi,aki az anyát éppen hátúrról ragadta meg és közben rá parancsolt.
- Takarodj kifelé taknyos és vidd ezt a fruskát is! Vagy talán megöljem a kis anyucit? - nézet Brad-re, aki a könnyeivel küszködöt.  Kivettem a kezéből a pisztolyt és a férfi felé irányítottam.
- Ha bántani meri, esküszöm halott lesz.
- Na mi van? Ellenem fordulsz Lara? Szép.
- Hallotta! Tegye le! Most! - kiabáltam a fickóval.
- Na jól van, most megúsztad. - engedte el Brad anyát, aki fájdalmában felnyögött. - Te kölyök, vigyázz a barátnődre, meg magadra. Viszlát! - sétált ki az ajtón.
Így telt a  mai napunk az esténk. Brad az édesanyához sietett én hoztam vizet neki. Elmesélt mindent, hogy miért tört ki Brad apja, számomra csak ekkor vált teljesé a kép. Egy maffia vezére szegeztem pisztolyt. Tehát bátor vagyok, vagy hülye. Mindegy vonzom a bajt.
- Lara, sajnálom a férjem viselkedését. - fordult felém, de még mindig didergett.
- Semmi baj, de nem Lara vagyok, hanem Kristine. - elmeséltünk neki mindet, majd lefeküdtünk, bezártunk minden ajtót és ablakot. Brad alig aludt, mert féltette az anyukáját és engem is.

31. rész

.:: Zoe szemszöge ::.

Amikor beléptem nem minden napi látvány tárult elém. Rengeteg kép, amin én is rajta vagyok meg Jazzy is. Megfigyelte minden lépésem. Tudta mikor hol vagyok. Vannak képek, amik a Casinóba készültek. Vannak olyanok, amikor a házba lépek be. Olyan képek is vannak, hogy a szüleimmel vitatkozok. Vagy éppen mérgesen vágom be az ajtót. Alex-t megmentem. Voltak egész kicsi képes is rólam. Az egyik ép nagyon tetszett. Jazz meg én vagyok. Ő három éves én meg négy. Egy homokozó lapáttal püfölöm. Lehet, hogy ezt megtartom. Ahogy mentem beljebb a házba, az egyik szobába olyat láttam amit még soha. Egy életnagyságú viasz szobor fogadott. Nem is lenen baj, ha nem engem ábrázolna és nem lenen a mellkasomra egy céltábla erősítve amin látszódik, hogy már lőttek. Milyen elmebeteg találja ki az ilyeneket? Csak ez fogadott a nappaliba. Nem tudom még mi vár rám ha beljebb megyek a szobába. De meg kell találnom a titkos imádómat és ki kell szednem belőle, hogy Jazzy hova lett. Csak ő tudja.
A konyhába nem volt semmi különös ha azt nem nézzük, hogy akkora rumli volt ott mint mondjuk, ha egy hadsereg ment volna át.
Ahogy tovább mentem egy zárt ajtóval találtam magam szembe. Nem gondolkoztam azonnal betörtem és egy rémült tekintettel találtam magam.
- Lábadon jössz vagy ki kell rángatni? - kérdeztem a komától.
Nem válaszolt semmit csak magához ölelt egy párnát és fel állt.
- Mit láttál este amikor a húgom elrablását játszottuk? - kérdeztem előtte miközben leültettem a kanapéra és elé álltam.
- Azt, hogy egy kocsiba tuszkolják, majd villám gyorsan elhajt.
- Mi volt a kocsi rendszáma?
- Nem tudom.
- Tudom, hogy tudod. - tettem csípőre a kezem.
- Te rendezted meg az elrablását, te neked kel tudnod, hogy hol van.
- Tudom is csak nem akartam civileket be avatni, ezért kell kifaggatnom, hogy mit láttál.
- Annyit láttam amennyit nekem kellet. - állt fel.
- Ugyan ki vagy te?
- Tudok rólad mindent.
- Igen látom, még a melltartó méretemmel is tisztába vagy. - utaltam a szoborra - De én nem tudom, hogy ki vagy.
- Robert Butter. - mutatkozott be.
- Kedves Robert ezennel le van tartoztatva. - jött be sokkolva Harry, Niall és Louis.
- Még nem szedtem ki belőle, hogy mit látott.
- Nem baj lejárt az idő. - mondta Louis majd megbilincselte és Harry kivezette.
- Én hallgatom ki. - indultam meg kifele.
- Előbb állj meg. - fogta meg a kezem.
- Melyik képet kell megmagyaráznom? - kérdeztem unottan.
- Ezeket itt. - fogott meg egy csomót, amin éppen Casinóba megyek be vagy jövök ki nem kevés pénzel. Készpénzzel fizetem ki James-t. Egy pasit megverek. Egy rendőr kikerülök. Pár gyors hajtási kép.
- Ez a munkám. - mondtam miközben néztem a képeket.
- Azt nem akartad elmondani?
- Igen, de felhagyok vele. Bajba sodortam Jazz-t. Marad hobbinak. - mondtam miközben elvettem a képeket. - lehetne, hogy ez csak kettőnk között maradjon?
- Ha válaszolsz egy kérdésre.
- Jó.
- Lennél a barátnőm? - kérdezte mire lefagyva felé fordultam. Hirtelen a ért a kérdés. Nem tudtam rá mit válaszolni.

30. rész

.:: Jazz szemszöge ::.

Reggel, amikor fel keltem csak Brad volt már otthon, egy egyszerű fekete szerelést választottam mára. Gondoltam rá veszem egy sétára, hátha sikerül.
- Jó reggelt szépséges Lara. - köszönt, mikor kimentem hozzá.
- Szia, elmehetnénk ma valahová? - kérdeztem meg.
- Hova szeretnél menni? - fogta meg a derekam.
- Hm.... van itt állatkert?

- Van, de szerintem nem a legjobb ötlet.- válaszolt.
- Miért?
- Mert te félsz a hüllőktől.
- Én?
- Te.
- Miért?
- Mert, kiskorodban volt valami, soha nem akartad elmesélni nekem.
- Tényleg? Nem is emlékszem. Menjünk el! Kérlek! - nyomtam egy puszit az arcára.
- Legyen. Gyere! - vezetett ki a kocsihoz és elindultunk. Az út csendben telt, szinte nem is beszéltünk. Nekem valami dal járt a fejemben, de nem ismerem. Ő a saját gondolataival volt elfoglalva.
- Megjöttünk. - állította le a motort.
- Rendben. Brad, mi a baj? - kérdeztem meg, mert az arcára aggodalom ült ki.
- Olyat teszek, amit nem szabad. - nézet rám.
- Mit teszel? - néztem a szemébe.
- Ezt. - megcsókolt egy kis idő múlva engedett csak el az ajka rabságából.
- Ezt miért nem szabad?
- Majd rá jössz.
Tumblr_mklndhknk81rg49sro1_500_large- Ezt nem értem.
- Nem baj. - mondta és elindultunk jegyet venni. Először a zsiráfokat néztük meg, majd a többi állatot. Amikor a farkasokhoz értem elkezdtem pityeregni magam sem tudom miért, de el kezdet a könnyem folyni és borzasztó nagy ürességet éreztem magamban.
- Mi a baj? - kérdezte Brad.
- Nem tudom, csak folyik a könnyem és iszonyatos ürességet érzek.
- Értem. Gyere! Én nekem mutatnom kell valamit. - mondta.
- Rendben. - ki vitt a kilátóra, ahol egy nagy plakát virított, vele rajtam és még 3 fiú. Mindnek ismerős arca volt, de nem emlékeztem a nevükre. a plakáton ez a felírat állt: " Átvágva avagy csapjunk a közepébe". - Ez  mi? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
- Az életed. Legalább is amit én tudok róla.
- Tessék?
- Lara, nem tudom az igazi neved, anya gázolt el. Nem tudom ki vagy, de megváltoztatod az életem. Egy angyalként repültél be és nem akarlak át verni. Szerintem beléd szerettem.
- Te hazudtál nekem? Én nem én vagyok? Brad, ha egyáltalán így hívnak. Én most. - elrohantam, elindultam és futásnak eredtem, nem érdekelt hova, csak menni akartam. Messze, el! Hallottam, hogy ordít utánam, hogy álljak meg, de csak futottam. Az első 5 utca után meg álltam és leültem és sírtam.
Nem tudom kivagyok, nem tudom az életem nem tudok semmit. Csak ürességet, hiányt és fájdalmat érzek. Hazudott, te ha ők gázoltak el és elakart csábítani és hazudott, még is miért mondta el az igazat. Miért olyan gyorsan, talán tényleg szeret.
Ezen gondolkozva egy kéz nyúlt felém.