12.rész

.::Jazzy szemszög::.

Kora reggel van és én álmos vagyok, de mindegy ma akció van és gyakorolhatom színészi képességeim. Az éjjeli szekrényre pillantva eszembe jutott  hogy a telefont ki kell dobni és kell egy másik. Gyorsan felkaptam magamra egy pulcsit és felkötöttem szőke fürtjeim és lerohantam, hogy ezt a vackot (telefont) eltüntessem.
- Szia, jó reggelt! Ki kell dobni a telefonom és le kell lépnem egy pár napra és neked is!- hoztam Tyler tudatára a dolgot.
- Oké, de miért?
- Mert a nővérkém keresni fog.
- Jó, akkor adok egy új telefont és számot, azt meg add ide. Tudod mit? Elmész az egyik barátomhoz, de vele ne kötözködj, mert ő egy kicsit más mint én. - mosolyodott el. - Egyébként jó reggelt angyalka.
- Köszi. Akkor össze pakolok. Jó?
- Rendben, az üzleti találka úgy is nála lesz tehát csak felhívom. A biztonság kedvéjért adok egy telefont  amibe csak két szám lehet, az enyém és az övé. Rendben?
- Megbeszéltük, akkor megyek pakolni és öltözni. Tyler köszönöm, hogy nem akarsz lefektetni és nem hagysz cserben. - pusziltam meg.
- Soha nem hagylak magadra és a lefektetés nem teljesen igaz, de tiszteletben tartom az angyalok kérését. - tárcsázott közben én pedig felrohantam. Ismét pakolnom kel szinte már kezd kínossá válni, de nem baj most elrejtőzök remélem örökre. Fanta is felkelt. Közben azon gondolkoztam Zoe, már mennyire van kibukva és mennyi embert állított rám. Szerintem tiszta ideg és nagyon mérges, de nem érdekel az én életem és azt teszek, amit akarok. Nem fogok azt csinálni, amit más akar. Színész leszek és kész. Gyorsan felöltöztem és rendbe szettem magam.
- Angyalka, meg van beszélve segítsek valamit? - szólt fel Tyler.
- Köszönöm, megvagyok csak Fanta holmija van hátra, ugye vihettem őt is?
- Persze A fő...vagyis Z- is szereti a kutyákat.
- Z?
- Igen, akihez mész, majd megismered. - mosolyodott el és nyúlt a csomagomért.
- Tyler. - néztem rá és megálltam előtte.
- Igen?
- Tetszem? - kérdeztem magamat végig mérve, a fekete csipke szerelésben.
- Nagyon. - nem válaszoltam, hanem megcsókoltam, nem tudott mit kezdeni a helyzettel, de ő is megcsókolt. A csókokat újabb csókok követték, de nem feküdtünk le, indulni kellet. A csókok forróak voltak és igazolták, hogy kíván, de vár. Szeret.
- Sajnálom. - mondtam a csókhadak közt.
- Ne tedd! Gyere mennyünk!- utasított a kocsiba, adott egy napszemüveget és elindultunk.  Az út csendesen telt, a ház szép volt túl szép... elakadt a lélegzetem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése