Harmadik Évad 48. rész

.:: Sam szemszöge ::. 


Miután végeztem a színházba megbeszéltem Dyan-el, hogy majd valamelyik nap elmegyek vele fagyizni. De ma nem érek rá. Mert anyát látogatom meg. Ő az egyetlen az osztályomból, aki nem néz hülyének, hogy még most is látogatom anyát.
- Ügyes voltál csillagom! - köszönt apa, aki a színház ajtaja előtt várt rám.
- Köszönöm, anyának énekeltem.
Jackie Evancho- Tudom. - mosolygott - Megyünk meglátogatni. - mondta, majd elindultunk az autóhoz. Út közben nem rögtön a temetőbe mentünk, hanem megálltunk egy játszótérnél. Le ültem hintázni. Apu szerint, olyan voltam, mint Jazmine anyukám. Neki is van vagyis volt egy hintázós képe. Megmutatta. Mindig olyan szép és mosolygós volt. Nem láttam még olyan képet ahol sírna, vagy rossz kedve lenne. Mindig mosolygott. Én is így teszek.
- Mehetünk? - kérdezte apu.
- Igen. - szálltam vissza az autóba. Elindultunk, azon gondolkoztam, hogy mit mondjak el neki. Mi mindent tudnék neki elmesélni, mikor oda érünk. Pörgött az agyam.
- Itt is lennénk. - mondta apu.

- Igen. - mosolyogtam rá. Elindultunk a sírok közt, de anya sírjáig meg sem álltunk. Ott volt díszes betűkkel a neve és a születési dátuma és halálának időpontja is. Szívszorító látvány volt, hiányzik. Ő a példa képen, annak ellenére, hogy mindent tudok róla. Csak egyet nem. Mit akart igazából, hogy akart élni? Boldog volt-e igazán? Ezt nem tudom, de remélem igen. Megérdemelte azt, hogy boldog legyen. 
- Mondasz neki valamit? - kérdezte apa.
- Utánad. - válaszoltam neki.
- Rendben. - leguggolt a sírkőhöz és beszélt - Tudod Jazmine, akár hányszor is kijövök hozzád, mindig hiányzol és egyre jobban. Nem tudom, hogy te mennyire szerettél-e engem és mi lett volna ha az élet nem ilyen sorsot szán neked, de most itt vagyunk és ezt kell tennünk én vigyázok arra, akit te féltettél mindentől, felnevelem, de tudnod kell, hogy veled szívesebben tenném meg. Tudod én mindig szerettelek és foglak is. Nekem te voltál a szerelmem és az angyalom. Veled akartam le élni az életem és felnevelni a herceg nőnket. Vigyázok rá ígérem és egy igazi túlélőt faragok belőle, mint te voltál. - folytak ki a könnyei apának ennyi idő után is. Oda mentem és én is leguggoltam.  
- Tudod anya, mikor megláttalak az árvaházba, tudtam, hogy nekem melletted van a helyem. Tudtam, hogy te leszel az új anyukám és a családom. Sose felejtem el, amiket értem tettél, tudod te vagy a példa képem. Nem érdekel kik néznek, bolondnak, de tudom, hogy te mindig itt vagy velünk és a mennyből vigyázol ránk. Tudom, hogy sok mindent tettél és azt is, hogy mit hogy éltél meg. Azt is tudom, hogy talán én vagyok az egyetlen kinek mindent elmondtál. Mindig hiányzol és sosem hagy a tudat, hogy elveszíttettelek évekkel ez előtt. Szeretlek! - fejeztem be a mondandómat.
- Zsepi? - nyújtotta át apu. Bólintottam és elvettem.
- Nagyon hiányzik! - szipogtam.
- Nekem is, és biztos vagyok benne, hogy másoknak is. - mondta és kifújta az orrát. 
- Biztosan, de most mennyünk nagyapához, hisz megígérted neki.  - figyelmeztettem aput.
- Igen. - mondta, majd felegyenesedtünk a sírtól és letettünk három szál fehér rózsát a sírra. Apa megfogta a kezem és elindultunk kifelé a temetőből a sírok közt cikázva. 
- Nagyapa előtt azért ne sírjunk. - próbáltam mosolyogni.
- Ne félj. Megérti ő ezt. - mondta és kinyitotta nekem az autó ajtaját, beültem és indultunk is.
- Tudod, anya mindenkinek megbocsájtott még neked is. - mondtam.
- Tudom édesem. Talán Zoe is megbocsájtott már a húgának. - mondta nekem.
- Igen. - mondtam, közben apu vett egy jobb kanyart. Amikor megérkeztünk nagyapa egy hatalmas öleléssel köszönt nekem.
- Itt az én édes kis unokám! - nyomot egy puszit az arcomra én is adtam neki puszit - Jól vagy hercegnőm? - kérdezte meg nagyapa. 
- Igen, csak most voltunk anyánál. - mondtam neki.
- Tudom. Bocsáss meg, tudod mit, megmutatom neked a filmem, ami most készül. Jó? - bólogattam, apu képeket nézegetett anyával való közös fogatásokról. Mindig ragyogó mosolya volt és sosem mondta meg ha fájt neki valami. Túlélő. Én is ilyen leszek anya. Ígérem. 
Miután végeztünk nagyapánál tett látogatásunkkal haza mentünk. Megcsináltam a leckémet, a mai pótlást is és elmentem Sayen-el sétálni. Majd nem megkergetett egy macskát, de csak majdnem, mert ötödik rászólásra leült és nem bántotta a cicát.
Utána apuval csináltunk vacsorát, társas játékoztunk és elmentem lefeküdni olyan este nyolc körül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése