~Öt évvel később~
.:: Zayn szemszöge ::.
- Sam, angyalkám, gyere légyszives, mert elkésünk! - szóltam fel a 12 éves nagylányomnak.
- Jó, de szeretném feltenni azt a láncot, amit anya adott nekem, csak nem találom. - hallottam az emeletről a hangját. Tehát már megint rohanásba leszünk. Felmentem a lépcsőn, hogy segítsek neki. Az ágyon ült és egy dobozt szorongatott. - Ez az övé volt. Azt mondta itt tartotta benne az életét. A nagymamájától kapta a dobozt. - nézett maga elé, közben könny csepp szaladt végig az arcán.
- Édesem, nekem is nagyon hiányzik, de tudod, ő sosem szerette az embereket szomorúnak látni. - mondtam és átöleltem. - Emlékszek, mikor először hallottam énekelni, tudod, olyan volt, mint egy angyal. A színpadon, az életben, mindenhol. Igaz ő amolyan iszonyat makacs volt és nem akarta bevonni a bajba az embereket. Talán így akart mindenkit megvédeni. Itt a nyaklánc. - adtam neki oda, azt amit annyira keresett, két kép közé volt becsúszva.
- Köszönöm. Mehetünk. - törölte le a könnyét.
- Rendben. - emeltem fel. A kezembe le vittem az emeletről, ahol Sayen várta őt. Egyedül, ugyanis két évvel ezelőtt Fanta elpusztult. Idős kutya volt már, 11 éves. Elindultunk a kocsival a színházba, ahol egy opera darabban énekel Sam. Igen, nagyon tehetséges. És szereti a színpadot, akárcsak Jazmine szerette. Elkezdőtőt Sam szólója. Csodálatos volt, ha ezt Jazz látná és hallaná, nagyon büszke lenne erre a szőke kislányra, aki az én nevelt lányom lett. Csak 12 éves, de rengeteg erő van benne, nagyobb kitartás, mint valamennyi felnőttben. Csodálatos, egy kis angyal.
- Mint mindig édesem. Csodálatos.
- Neki énekeltem és neked. - mondta halvány vigyorral az orcáján.
- Tudom. Ő is hallotta és biztosan nagyon tetszett neki.
- Köszönöm apu. - jött oda és nyomott egy puszit az arcomra.
- Én köszönöm kincsem. De aztán nehogy lecserélj egy fiatalabb és jobb képű fiúra. - kacsintottam rá. Ugyanis itt a színházba, van egy 13 éves fiú, akinek tetszik az én hercegnőm, és talán ennek a kis angyalnak is ő.
- Ugyan apu, te vagy az én hősöm. - ölelt magához.
- Csak nem árt az óvatosság. - kacsintottam rá, amin rögtön mosolygott és megjelent Dyan a 13 éves lovag.- Szia Dyan. Vigyázz a lányomra, addig hozok nektek valamit a büféből.
- Rendben uram. - mondta a kissrác és ott hagytam a fiatalokat. Közben Hívott apa, hogy hogy állok, mert szeretné már meglátogatni Sam-et. Nem küldtem el finoman sem, hanem mondtam neki, ha végzünk feléjük megyek.
- Jó apa, igen, de van még utána egy kis dolgunk. Mi az hogy mi? Meglátogatjuk Jazz-t. Igen apu. Vigyázok rá. Nem tudom. Mondtam, hogy nem érdekel más nő. Szia. Jó-jó. Vigyázz magadra öreg! - tettem le a telefont.
Miután megvettem egy jó adag popcont, ugyanis előadás előtt mindig ezt eszik a fiatalság vissza mentem.
- Sam, a nagyapád jelezte, hogy látni akar.
- Tényleg? Nekem is hiányzik, de azt nem felejteted el ugye, hogy megígérted nekem, hogy előadás után, kiviszel a temetőbe.
- Persze hogy nem. Tessék Dyan neked is hoztam egy adagot.
- Köszönöm. Szeretném megkérdezni, hogy Sam eljöhet-e velünk a jövő héten kempingezni. - merészkedett elő egy ötlettel a fiú.
- Ha ő is szeretne elmenni, akkor igen. De cserébe Sayen-t is vinnetek kell. - egyeztem bele.
- Szuper, köszi apu. - nyomot egy puszit az arcomra a szőkeségem. Gyorsan befalták a pattogatott kukoricájukat, amit kólával le is mostak utána pedig mentek a színpad háta mögé ugyanis nem sokára kezdetét veszi az előadás. Az én hercegnőm második nagy színpadi fellépése következik. Milyen kis angyali lány. Remélem Zoe-ék is eljönnek, hogy lássák, hogy igen jó apja vagyok a hercegnőmnek, akit rám bízott a sors és Jazmine is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése