48. rész

.:: Jazz szemszöge ::.

- Szépen lelépett. - mondta Carlos, amikor elviharzott Zoe.

- Most mi legyen? - néztem a két fiúra.

- Ez. - állt fel Brad és oda lépet hozzám.

- Brad? - kérdezte a saját testvére elcsukló hangom.

- Most tanunk is van. Amikor megláttalak Jazmine Amber Gordon, tudtam, hogy számomra te vagy a világ közepe. - térdelt le előttem. A szívverésem a torkomba éreztem a pláza éttermében lévők mind ránk vetették számomra igen vérfagyasztó tekintetük, de a szerelmem folytatta. - Tudtam, hogy te vagy az a lány, kinek minden szava számomra isteni óda. Tudtam, hogy te vagy az, aki a legtöbbet jelenti nekem. Te vagy az akit feleségül akarok venni és te vagy az kitől szeretnék egy osztálynyi gyereket. Jazmine, Jazz, Jazzy, szeretném ha feleségem lennél, mert én szívből szeretlek. Hozzám jössz feleségül? - nézet a szemembe és megpillanthattam az aprócska ékszert, ami képes megváltoztatni az életem. De a szívem összeszorult és a torkom nem engedett megszólalni. Mindenki minket nézet és én csak néztem Brad-et a gyűrűvel, azzal, ami tökéletes volt és Brad is tökéletes, de, az a bizonyos de.

- Brad Pettershon, - vettem erőt magamon. - szeretném ha te is tudnád, hogy az emlékeim elvesztése után te és a családot jelentetted nekem a világot. Az az idő, amit veled töltöttem el, tökéletes volt. De tudnod kell, hogy én a kettő gyereknél megállok. Igen Brad hozzád megyek. - erre egy hatalmas tapsvihar tört ki.

- Csókot! Csókot! - kiabált a tömeg. Ő engedelmeskedett és ajkai az enyémre értek.

- Szeretlek Jazz.

- Én is. - pusziltam meg. - Fel kell hívnom Zoe-t.

- Szerintem mára már elég traumában volt része. - szólalt meg Carlos.

- Tudom, de neki tudnia kell, hogy tanúm lesz.

- Átgondoltad Jazz? A testvérünk nem kedvel minket és.

- Titeket nem Brad, de értem képes lenne meghalni. - bújtam ki az öleléséből és elő kerestem a telefonom. Hívtam, de nem vette fel. Szerencsére tudtam, hogy hol találom.

- Én most elmegyek, meg kell keresnem. - mondtam nekik.

- Rendben és vigyáz magadra édesem.

- Szia, Jazz. - köszönt el Carlos is.

- Sziasztok! - indultam el. Egy darabig gyalogolnom kellet, de szerencsére megláttam az én nővéremet. Elmentem Zoe-hoz, de Louis nyitott ajtót.

- Szia! Zoe?

- Szia, bent.

- Jó. - mondtam és be is mentem a szobájában az ágyon találtam. Szerencsére Louis nem jött fel.

- Szia, leülhetek? - néztem rá de nem szólt semmit - Zoe, tudom, hogy nem szereted a két fiút, de nekem nagyon sokat segítettek. Brad-et pedig szeretem és hozzá megyek. - mutattam meg a gyűrűt, ami már ujjamon mutatkozott a nagyvilágnak. Ő csak morgott és el fordította fejét.

- Zoe, kérlek! Én szeretlek téged és mindig a nővérem maradsz, de azt is tudnod kell, hogy már én sem vagyok gyerek és szerelmes lettem. Szeretem azt a fiút. - ismét csak morgott.

- Akkor némán hallgatunk? - nem kaptam választ - Jó. Akkor a csönd a kettőnké legyen. - mondtam és megöleltem. Utána csak hallgatunk, nem szóltunk semmit ez amolyan vihar előtti csend és én a vihar szagát mindig megérzem. Valami készül, csak még nem tudom mi.