47. rész

.:: Zoe szemszöge ::.

 Nem vagyunk igazi testvérek Zoe. Mi csak fél testvérek vagyunk. - vettem egy nagy levegőt. - Brad és Carlos is a te fél testvéred, apai ágon. - erre mindenki Jazzy-re nézett.

Remélem, hogy süket vagyok vagy képzelődök.

- Ismételd meg még egyszer. - álltam fel az asztaltól.

- Csak fél testvérek vagyunk, és Carlos és Brad meg a te féltestvéred apai ágon.

- Szóval nekem az a balfasz helyet, egy maffiózó az apám. Dögöljön meg mindkettő. - mondtam majd megindultam.

- Hogy tud magassarkúban ilyen gyorsan menni. - mondta az egyik tesókám.

Ha kinyírom a családban marad. Mivel kocsival jöttünk, Jazzy-t meg a lovagja hozta, akit személyen

fogom megfojtani majd.

Egyszerűen csak megindultam egy irányba, nem néztem hova megyek vagy azt, hogy hol vagyok. Magányt akartam.

Egy erdő mellett leparkoltam, majd ahogy kiszálltam a kocsiból meg akadt a szemem két hintán.

Felültem rá, majd elkezdett kattogni az agyam.

- Szóval azért vagyok a trónörökös, mert én "vad" életet éltem. Ezért mivel már kiöregedett, így azt szeretné, hogy én lépjen a helyére és vezessem az amerikai maffia hálózatot. - gondolkoztam hangosan.

- Pontosan ahogy mondod. - szólalt meg egy hang a hátam mögött, majd leült a mellettem lévő hintára.

- Mióta is követsz? - kérdeztem.

- Elég régóta, hogy tudjak minden és halkan megsúgom nem tetszik a fiú, akivel az éjszakát töltötted.

- Őszintén ha megfigyeltetsz, akkor tudod, hogy kurvára nem érdekel, hogy mit mondasz. - mondtam mire felnevetett.

- Pedig érdekelhetne, mégis csak az apád vagyok.

- El sem tudod képzelni mennyire nem érdekel. - néztem rá unottan.

- Több tiszteletet felnőtt vagyok.

- Majd ha unikornis leszel, akkor esetleg.

- Ide figyelj kis asszony. - vágtam a szavába.

- Nagyobb vagyok ülve nálad, szóval nem kis asszony kis apám. - vágtam bele a szavába.

- Rosszabb vagy, hogy ha személyesen beszélek veled, mint hogy megfigyellek.

- Te sem vagy valami kedves. - vontam meg a vállam. - De mit akarsz tőlem, mert nem veszem át a "családi vállalkozást"? - rajzoltam idéző jelet a kezemmel.

- Pedig, te leszel az utódom, már mindenki tudja, hatalmas híred van, ahogy én meghallok az egyik emberem eljön érted, hogy elfoglald a méltó helyed, nem a rendőrök oldalára valló vagy, sokkal inkább a bűnözés meg a titkolózás. Szinte a véredben van. Nem fogom hagyni, hogy egy ilyen tehetséges lány, mint te valami rendőröcske a jó útra térítsen.

- Miből gondolod először is, hogy eltudnak kapni, másodszor, hogy nem szökök meg mint legutóbb?

- Jazzy-n élete a tét, ha menekülsz meghal. - mondta mire oda kaptam a fejem.

Az arcán láttam, hogy komolyan gondolja.

- Tudod az apák kedvesen veszik rá a lányokat, hogy azt csinálja amit szeretni.

- Miért az kedves volt. Nem mondtam el milyen részleteket találtam ki. Szóval egyszer majd jelentkezik valaki nálad, és a drága "hamis" húgod fog megfizetni, hogy ha nem teszed pontosan azt amit egy levélben kapsz majd tőle, de ne feled. Ha valaki megtudja, hogy beszéltünk a szép kis rendőrfiúcska torka fogja bánni. - állt fel a hintáról és sétált el.

- Hogy én mibe keveredtem. - dőltem le a fűbe.

Nem sokat gondolkoztam. Nincs időm rá. Meg kell találnom a kiutat, hogy mindenki élve kijusson és nekem ne kelljen elfoglalnom a helyem.

Ahogy haza értem, Iza nem volt otthon. Biztos Liam-mal van, nekem pont kapóra jött.

- Indulhat a haditerv készítés. - mondta, mire Alex felkapta fejét.

- Mibe keveredtél? - nézett rám a gyilkos pillantásával.

- Hatalmas bajba.

- Nem is te lennél.

- Hé, Jazzy vonzza a bajt én meg tartom a hátam.

Felmentem a szobámba, a kezembe egy forró csoki volt. Megittam az italom majd elmentem fürdeni. Akkor jönnek a legjobb ötletek, csak most nem találtak ide. Hagytam és egyszerűen kiszálltam a kádból. Az ágyon szenvedtem, amikor hallottam, hogy csörög a telefonom. Megnyugodtam, hogy Louis hív. Most tuti nem lenne kedvem Jazzy-val beszélgetnem.

- Szia Kicsim. - köszönt.

- Szia. - sóhajtottam fel.

- Mi a baj?

- Nem mondom, mert ha megtudod, akkor meg kell, hogy öljelek és ez most nem vicc.

- Pár perc és ott vagyok. - tette le a telefont.

Miért nem tudom befogni azt a nagy szám? Jobb lenne mindenkinek, főleg nekem.

- Most mondhatod. - jött be Louis a szobámba.

- Hogy, nem zártam be az ajtót? - mutattam az ajtó felé.

- De, csak van kulcsom. Kezdheted.

- Nem.

- De.

- Nem.

- De.

~20 perc múlva~

- Nem mondom. - fontam össze a kezem a mellkasom előtt.

- Jó akkor kiszedem belőled. - hajolt közelebb hozzám Louis.

Óvatosan végig csókolta az arcom, de a számat nem érintette, majd áttért a nyakamra. Egyre jobban kínzott.

- Mit is akartál mondani? - suttogta a fülembe, majd megcsókolta az érzékeny bőr a fülem mögött.

Addig-addig kínzott, hogy szint vallottam neki.

- Megoldjuk. - ölelt magához.

- Helyesbítek, megoldom. - toltam el magam egy kicsit, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Nem, egyedül nem csinálsz semmi, és nem nyitok vitát. - dőlt bele az ágyba és magával húzott engem is.

- Nem hagyom, hogy bajba kerülj. - tettem a kezem a mellkasára.

- Tudom, de azt is, hogy oldjuk meg a gondot.

- Hogy?

- Holnap kezdesz?

- Hol? - kerekedett el a szemem.

- A Rendőr Akadémián.

Itt dőlt bennem össze egy világ. MI?