29. rész

.:: Zoe szemszöge ::.

Éjszak egyszer fel riadtam, amikor Alex be jött a szobámba. Nem tudtam vissza aludni  Közben azon gondolkoztam, hogy ki akar megölni. Szűkítettem  a kört Amerikára. Nem hiszem, hogy Európából ide jönnének kinyírni, főleg, hogy ott csak egy hónapot voltam. Bár mondjuk volt ott egy pasis akit elég szépen megkopasztottam. Miközben a lehetséges gyilkos jelöltjeimen gondolkoztam, eszembe jutott az idióta húgom, aki megint magán akcióra készült. Egy valamit nem értek. Miért nem vitte Fanta-t. Hiszem egy kutya bolond. Nagyon bízok benne, hogy csak megint magán számra készül, vagy csak meg akar viccelni és nem elrabolták, esetleg a támadom rajta vezette le a feszültséget. Ha három nap múlva nem ad élet jelet, akkor indul a hajtó vadászat.

- Nem tudsz aludni? - ült fel Louis.

- Nem, de amint látom te se. - mondtam miközben kikászálódtam az ágyból.

- Mennyi az idő? - kérdezte.

- Hat óra. - néztem a telefonomra.

Bementem a fürdőbe, annak ellenére, hogy max két órát aludtam nem voltak a szemeim alatt karikák.

Miután felöltöztem kimentem. Addigra Louis és kész volt.

Benéztem Iza szobájába. Még nagyban aludt.

- Ő ki? - suttogta Louis a fülembe.

- Iza. Annyira összeveszett a szüleivel, hogy megszökött. Hány év jár azért, mert valakit leütsz? - kérdeztem.

- Attól függ  hogy milyen sérülései vannak. A legjobb esetben, csak bírságot kel fizetni.

- Akkor még el is ütöttem. - mondtam mire kikerekedett a szeme.

- Ezért meg kell, hogy büntesselek. - közeledett felém.

- Tényleg? Meg is bilincselsz? - dőltem neki a falnak.

- Igen. - közeledett felém.

Most vettem hasznát a több éves társas táncnak. Nem figyelt így, amikor hirtelen kifordultam azt sem tudta, hol van. Villám gyorsan lesasszéztam a lépcsőn és a konyháig meg sem álltam.

- Tudod azért is büntetés jár, ha meglógsz a letartoztatás elől. - ölelte meg a derekam.

- Tudom, de már nagy a gyakorlatom benne. - fordultam vele szembe.

- Miket meg nem tudok rólad.

- És még miket nem tudsz. - ültem fel a konyha pultra.

Azt hittem, hogy faggatni kezd, vagy beszámolót kér a régi életemből. Igen régi ez a kis gyilkosság és Jazzy eltűnése ráébresztet arra, hogy valami barátságosabb munka után kellene néznem. Hobbinak meg marad. Nem tudnák lemondani a szerencsejátékokról. Főleg ha egyszerűen imádom nézni az ellenfeleim arc kifejezését, amikor elnyerem tülök az összes pénzt. Visszatérve a konyhába. Louis a faggatás helyet másra használta a száját. Váratlanul ért a csókja. Pár pillanat habozás után visszacsókoltam.

Csak akkor váltunk el, amikor megcsörrent a telefonom. Egy rejtet szám hívott. Louis kikapta a kezemből. A sajátját hangrögzítőre kapcsolta, majd elfogadta a hívás és kihangosította. 

- Igen? - szóltam bele álmos hangon, mintha most keltem volna fel.

- Ketyeg az időd, amint kijössz véged. - mondta egy férfi hang.

- Akkor soká lesz, mert most nincs kedvem kimenne, na pápá. - akartam le tenni a telefont.

- A rendőr barátod sem lesz mindig melletted.

- Ő nem is, de magas sarkúban szoktam járni. - mondtam mire hallottam, hogy a vonal másik végin felszisszent. A kör szűkítve. Azokra az emberekre, akik nem értenek a szép szóból és tönkre tettem rajtúk egy magas sarkút.

- Elkaplak és megkeserülöd az az órát amikor megszülettél.

- Nem tudom, hol tanultad a fenyegetést, de elég rosszul megy. Még egy nyuszi sem ijedne meg tőled. De telefonba nagy a pofád, de akkor mersz a majd beszélni amikor szemtől szembe vagyunk. Nem már most félsz. Tudod ki vagyok és mire vagyok képes. Jobban jársz ha lemondasz az örült terveidről és füled farkad behúzva mész vissza anyucihoz. - mondtam.

Válasz nem érkezett, de nem tettem le csak lenémítottam a telefont.

- Letudjátok nyomozni, hogy honnan jött a hívás? - kérdeztem Louis.

- Igen, amíg vonalba van.

- Akkor irány a rendőrség. Addig szóval tartom.

Beszálltunk Louis kocsijába és hajtottunk a rendőrőrs felé.

- Mi ez megnémultál. Fáj az igazság. Már nem is vagy olyan tökös legény? Vagy már anyuci szoknyája alatt bujkálsz?

- Nem ijedek meg egy lánytól. - nyelt egy nagyot a végén.

- Ne is egy lánytól félj hanem tőlem. Félj, hogy egyszer megtalállak és megbosszulom, amit azzal az ártatlan lánnyal tettél. Félj, hogy egyszer találkozunk, mert tudom ki vagy. Tudom hol keresselek, a gyenge pontjaidat is tudom. Rettegj tőlem. - hangsúlyoztam ki az utolsó mondatott.

- Nem tudod ki vagyok. Soha nem találsz meg.

- Óóó tényleg, akkor gondolom a hátad mögé is néztél, mert én tisztán látlak. - mondtam miközben kiszálltam a kocsiból és követtem Louis.

- Nincs mögöttem semmi.

- Ugye milyen jól rejtőzködök? Csak akkor látnak ha akarom. - szálltam be a liftbe, ami egyenes fel vitt Harry-hez meg Niall-hoz. Volt ott egy harmadik személy is.

- Nincs mivel fenyegetnem, de nekem van. Tudom hol van a húgod.

- Én is. - vágtam rá azonnal.

Louis közben elmondta, hogy mi a feladatuk a fiúknak. Azonnal kattogtak a klaviatúrán. A harmadik személy meg csak figyelte, hogy mit csinálnak.

- Nem mert elrabolták. - vágta rá.

- Tudom. Én raboltattam el, hogy megtanulja ki a főnök. - mondtam mire mindenki oda kapta a fejét. Én csak megvonta a vállam és mutattam nekik, hogy dolgozzanak.

- Tényleg akkor ki rabolta el.

- Egy nő. - mondtam ami először az eszembe jutott.

Csend volt a vonal végén. Ezek szerint eltaláltam. Harry integetett a kezével, hogy bemérte a telefont.

- Találkozunk hamarosan. - tettem le.

- Ez félelmetes volt. - mondta Louis.

- Köszönöm.

- Mehetünk. - mondta Niall miközben felvette a fegyverét.

- Zoe várj meg itt. - mondta Louis.

- Állj! - mondtam mire mindenki meg állt.

- Először is nem teszem tönkre a hírem azzal, hogy zsarut küldök, hogy elvégezze a piszkos munkát. Meg ki kell szednem belőle, hogy mit tud a húgom elrablásáról.

- Majd bent kihallgatod, amúgy is civil nem tartózkodhat terepen. - mondta a harmadik.

- Nem teszem tűnkre a hírnevem. Nem azért güriztem, hogy romba dőljön, hogy a nagy Gordon már a rendőrökkel végzi a piszkos munkát.

- Gordon? Ismerősen cseng. - gondolkozott hangosan a harmadik.

- Zoe Stella Gordon. - nyújtottam a kezem.

- Liam James Payne. - fogadta el.

- Nem ismerős. - mondtam.

- Nekem meg nagyon.

- Nem mennék? - kérdezte Niall.

- Jó mehetünk. - mondtam.

- Te maradsz. - mondta Louis.

- Megyek. - mondtam és már indultam is.

- Ez tudja mit jelent az, hogy nem? - hallottam magam mögött Harry hangját.

- Igen, de mi abba a vicces, ha a baj elől menekülünk? - nyomtam meg a lift gombot.

- Úgy látszik Louis keményfába verted a fejszéd. - mondta Niall miközben beléptek mind a hárman.

- Szerintem nem. - húzott magához közelebb a derekamnál fogva.

- Mik voltak ott az este? - kérdezte Harry perverz vigyorral.

- Titok. - mondtam és kiléptem a liftből.

Két kocsival mentünk. Ez egyikben Harry és Niall a másikba meg Louis és én.

- Nem fogod magad meggondolni, ugye? - törte meg a csendet.

- Nem.

- Mi van ha valami bajod esik?

- Nyugi idáig is meg tudtam magam védeni most is megfogom tudni. - tettem a kezem a vállára.

- Legalább hagyj menjek be veled.

- Jobb ha dolgokat nem látsz. - mondtam neki.

- Nyugodtabb lennék, ha ott lehetnék melletted.

- Én meg akkor ha te a kocsiban vársz.

- Nem maradok itt.

- Egyezünk meg valamiben. Kapok 15 percet, utána bejöhettek. - ajánlottam fel neki egy lehetőséget.

- 10?

- 15 ha tovább mondod 20 lesz.

- Jó. - adta meg magát.

Nem kellet sok és megérkeztünk egy tömbházhoz.

- Légy óvatos. - mondta miközben kiszálltunk. Harry és Niall csak ránk vártak.

- Én mindig az vagyok.

Felszaladtam a lépcsőn és szomorúan vettem tudomásul, hogy lapos sarkú van rajtam.

Ahogy oda értem az ajtóhoz. Nem kopogtam nem kiabáltam. Meg mindig is ki akartam próbálni milyen berúgni egy ajtót, hát meg tettem.

Nem minden napi látvány tárult elém. Még engem is megrémített. Pedig nem szoktam félni.