.:: Jazz szemszöge ::.
Reggel, amikor fel keltem csak Brad volt már otthon, egy egyszerű fekete szerelést választottam mára. Gondoltam rá veszem egy sétára, hátha sikerül.
- Jó reggelt szépséges Lara. - köszönt, mikor kimentem hozzá.
- Szia, elmehetnénk ma valahová? - kérdeztem meg.
- Hova szeretnél menni? - fogta meg a derekam.
- Hm.... van itt állatkert?
- Van, de szerintem nem a legjobb ötlet.- válaszolt.
- Miért?
- Mert te félsz a hüllőktől.
- Én?
- Te.
- Miért?
- Mert, kiskorodban volt valami, soha nem akartad elmesélni nekem.
- Tényleg? Nem is emlékszem. Menjünk el! Kérlek! - nyomtam egy puszit az arcára.
- Legyen. Gyere! - vezetett ki a kocsihoz és elindultunk. Az út csendben telt, szinte nem is beszéltünk. Nekem valami dal járt a fejemben, de nem ismerem. Ő a saját gondolataival volt elfoglalva.
- Megjöttünk. - állította le a motort.
- Rendben. Brad, mi a baj? - kérdeztem meg, mert az arcára aggodalom ült ki.
- Olyat teszek, amit nem szabad. - nézet rám.
- Mit teszel? - néztem a szemébe.
- Ezt. - megcsókolt egy kis idő múlva engedett csak el az ajka rabságából.
- Ezt miért nem szabad?
- Majd rá jössz.
- Ezt nem értem.
- Nem baj. - mondta és elindultunk jegyet venni. Először a zsiráfokat néztük meg, majd a többi állatot. Amikor a farkasokhoz értem elkezdtem pityeregni magam sem tudom miért, de el kezdet a könnyem folyni és borzasztó nagy ürességet éreztem magamban.
- Mi a baj? - kérdezte Brad.
- Nem tudom, csak folyik a könnyem és iszonyatos ürességet érzek.
- Értem. Gyere! Én nekem mutatnom kell valamit. - mondta.
- Rendben. - ki vitt a kilátóra, ahol egy nagy plakát virított, vele rajtam és még 3 fiú. Mindnek ismerős arca volt, de nem emlékeztem a nevükre. a plakáton ez a felírat állt: " Átvágva avagy csapjunk a közepébe". - Ez mi? - kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
- Az életed. Legalább is amit én tudok róla.
- Tessék?
- Lara, nem tudom az igazi neved, anya gázolt el. Nem tudom ki vagy, de megváltoztatod az életem. Egy angyalként repültél be és nem akarlak át verni. Szerintem beléd szerettem.
- Te hazudtál nekem? Én nem én vagyok? Brad, ha egyáltalán így hívnak. Én most. - elrohantam, elindultam és futásnak eredtem, nem érdekelt hova, csak menni akartam. Messze, el! Hallottam, hogy ordít utánam, hogy álljak meg, de csak futottam. Az első 5 utca után meg álltam és leültem és sírtam.
Nem tudom kivagyok, nem tudom az életem nem tudok semmit. Csak ürességet, hiányt és fájdalmat érzek. Hazudott, te ha ők gázoltak el és elakart csábítani és hazudott, még is miért mondta el az igazat. Miért olyan gyorsan, talán tényleg szeret.
Ezen gondolkozva egy kéz nyúlt felém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése