Harmadik Évad 20. rész

.:: Sam szemszöge ::.

 Ma elmehettek Jazzy testvéréhez, és azt is mondta, hogy még szeretne más hova is elvinni nem tudom, hogy hova akar vinni de biztos nagyon jó. Nagyon kedvesek velem Bleake is és Jazz is. Nem értem mivel érdemeltem ki, de én leszek a világ legjobb gyereke, ha a szüleim is a világ legjobbjai. Bár furcsa ez a helyzet még sem érzem annak. Szerencsére.

- Samanta! Kész vagy? - szólt fel Jazmine.

- Igen, anya. - tettem hozzá mosolyogva. Olyan jó kimondani valakinek, hogy anya és apa.Van egy kis családom és egy kis kutyám Sayen.

Lerohantam.

- Kész is vagyok. - mosolyogtam rájuk.

- Csinos vagy! - mondta anya.

- Köszönöm, te is.

- Mind ketten. - mondta apa, de fura még ezt kimondani.

- Köszönjük. - ölelték meg egymást.  

- Na mennyünk!  - mondta Jazzy.

- Oké, én nagyon várom. - mondtam.

- Azt gondoltam. - mosolygott apu.

- Akkor mehetünk? - kérdeztem.

- Igen.- válaszoltak egyszerre. Egész úton anyu a rádióban hallottakat énekelte, nagyon szép hangja van.  Mikor oda értünk a megszokott birtok környezetet egy családi ház váltotta fel. Hűha...... ez nem semmi. Remélem a tesója családja is szuper.

- Gyere csak! - fogta meg a kezem és csengetett, közben apu is a hátunk mögé ért.

.:: Jazz szemszöge ::.

- Szia, Louis! - köszöntem a sógoromnak.

- Sziasztok.Ő ki? - nézet Sam-ra.

- Samanta és most már Adams is. - mosolygott és kezet nyújtott.

- Örvendek Sam. Gyertek be! - egy kicsit meglepődött.

- Köszi, mindent elmagyarázok, Zoe? - kérdeztem.

- Fent a szobájába menjetek csak fel. - mondta, közben Soffy szobájába indult. Mi felmentünk.

- Most meg fogom ismerni? - kérdezte Sam.

- Attól tartok. - mosolygott Bleake.

Mikor felmentünk a szobába nem volt senki. A helyiség közepén álltunk, mikor egy száll semmibe megjelent,na jó volt rajta törölköző. Sam arca elé tettem a kezem. Bleake meg megfordult, szerencsére nem nézte meg.

- Kifelé! - mondta miközben jobban meg szorította a törölközőt.

- Lehetnél kedvesebb. - mondtam.

- Én vagyok a beteg, szóval arra van az ajtó. - harciaskodott. Engedelmeskedtünk.

- Mindig ilyen? - kérdezte Sam.

- Nem néha rosszabb.- viccelődött Bleake. 

- El ne hidd. - mosolyogtam rá.

- Oké...  - mi lementünk Louis fel ment, majd egy kis idő múlva ismét le jött mi addig beszélgettünk. Soffy és Lucas még aludt.

- Felmehettek, már nem lesz olyan ideges. - mondta.

- Remek. - mosolyogtam és megfogtam Sam kezét. Felmentünk mind a négyen.

- Szóval Szia Zoe! - mentem be.

- Szia. Ő ki? - nézet a kicsike lányomra.

- A lányom.

- Biztos, hogy csak egy hónapot voltam komába? - ráncolta a szemöldökét.

- Igen. - mondta Bleake.

- Hány éves vagy? - kérdezte Sam-et.

- Hét. - mosolygott..

- Ez hogy lehetséges? mikor szültél? - nézet rám.

- Örökbe fogadtuk. - mondtam kicsit félve.

- Miért nem mondtad?

- Mert a munkád és az állapotod nem engedte. - mondtam kikerülve, ne hogy Sam bajba kerüljön.

- És szülésről nem hallottál? - kérdezte.

- Nem mindig ilyen. - súgta oda Bleake Sam-nek.

- Tudom mondtad néha rosszabb. - súgott vissza, amin Louis is mosolygott.

- Néha. - kacsintott - de gyertek had beszéljék, meg majd kicsit később bemutatkozol jó? - kérdezte Samtől.

- Jó. Apu, te is jössz? - nézet Bleakre, ki rám nézet én pislogtam, hogy igen mehet úgy is tett. Kimentek.

- Zoe, nem lehet gyerekem. - mondtam ki, már nem tudom hova húzni.

- Mikor akartad elmondani? - tett fel egy jogos kérdést.

- Nem tudom. - ismertem be.