52.rész

.:: Jazz szemszöge ::.

Haza mentem Zayn nem volt otthon összepakoltam, Fanta és a saját dolgaim, majd írtam egy levelet, hogy elköltöztem.
" Szia Zayn,

Remélem nem lábatlankodtam körülötted sokat. Tudod Brad megkérte a kezem és összeköltözünk, viszont sok szertetettel várlak az esküvőre a meghívót is hamarosan küldöm. Köszönök mindent, igazán köszönök. Remélem sikerül neked is megtalálni a szerelmet. Viszlát Malik, Légy jó Zayn.

Ölel: Jazz"
(1) TumblrRövid lett, de szerintem tartalma elég. Nem írom meg neki, hogy valaha vagy pontosabban talán most is szeretem. Leraktam az asztalára a szobájában, ahonnan Zayn illat áradt ki és persze szét is. Belélegeztem még utoljára és hívtam egy taxit, ami 10 percen belül meg is jött. Elvitettem magam a kinézet házhoz és meg is vettem azt. Rögtön munkásokat hívtam pakolni és Fana helyét megcsinálni, szerencsére ki volt festve és rendbe volt rakva még a kert is. Így rögtön mehettem bútort és egyéb dolgokat vásárolni. Szerencsére Brad rám bízott mindent, így nekem elegendő választanom, SMS-ben elküldtem neki a címet. Ő holnap érkezik meg.

.:: 2013 Július 14. Vasárnap ::.

Kevesebb, mint 1 év alatt megváltozott az élete. Pettershon családba tartozom, mert hozzá mentem Brad-hez. Az én családomból és baráti körömből senki nem jött el az esküvőre. Zoe és Zayn sem. Fájt, de felfogtam, hogy nem akarnak látni. Zayn-nal csak a film kapcsán beszélek és beszéltem. Akinek ez a röpke idő alatt 5-6 csaja volt mind színész vagy modell, nem mintha érdekelne. Igen a premier csodálatos volt, azóta kaptam kisebb szerepeket és visszamentem levelezőn a suliba, mellette színészkedek, tehát szép gázsit kapok. 
Zoe rendőr csajt játszik, nem számítva azzal, hogy én az ellenfele oldalán táncolok. Pontosabban én vagyok a gyilkos. De mi van ha nem? 12 áldozat a Goot családból, ugyanazzal a dátummal, kegyetlen halált halva. 
Név szerint: Susan, Anna, Alex, Joseph, Natali, Carolina, Benjamin, Esme, Paul, Frank, Mark és végül Gemma. Csak nem én vagyok a gyilkos..... Bár ezt rajtam kívül senki nem tudja, még a főnököm is azt hiszi, hogy én a menye vagyok a gyilkosságok hátterében. Jobb is így, legalább a fiait és a lányát, az én Zoe-mat nem bántja. Tyler-rel egyetlen egy éjszakát töltöttem együtt, mert nem igazán engedte meg a lelkiismeretem és nem is szeretem őt. 
Carlos is visszament a suliba, de minden hónapban meglátogat minket. Neki is sikerült már barátnőt találni. Őt egyszerűen csak Em-nek hívom, egyébként Emma a neve. A csaj tökéletesen illik Carlos-hoz. Örülök, hogy a srác végre boldog. Egyébként már Fanta is szépen megnőtt. Gondolataimból Brad ébresztet fel.
- Szia kicsim, ma be kell mennem apám ellen tanúskodni megint.
- Szia. Jó reggelt, rendben van én szerintem beszélek a mostani rendezővel, mert szeretné látni az előző filmjeim. - mondtam és pusziltam meg.
- Rendben, akkor sok sikert szépségem. - búcsúzott el egy csókkal.
- Köszönöm. - suttogtam utána. Felöltöztem és én magam is elindultam a rendezőhöz és vittem a filmből képeket és részleteket is.
Az első képen egy régebbi hatású film volt, itt kisebb szerepet kaptam, de a jeleneteim által bontakozott ki a történet. Egy gazdag és igencsak kacérkodó fiatal özvegyet játszotta, akit előszeretettel ostromolnak a férfiak és ő sem veti meg őket, de igazán a vagyon és a hatalom érdeklő, majd a történet folyamán, mikor elveszti a számára egyetlen igazán fontos személyt. Az öccsét, megváltozik és a főhős barátjának a felesége lesz.
Utána abból a filmből vágtam ki egy részleteket, amiben Tyler-rel és Zayn-nel és az ikrekkel és még sok kedves emberrel dolgoztam együtt. Ebben a jeleneten pont Zayn karjaiban fekszem.
A film azért volt jó, mert itt legalább együtt dolgozhattam vele és az érdekes Zayn illatot érezhettem, sőt még a csókjai izét is és az ölelő és védelmező karjai biztonságát és a teste izzó melegét.
A következő képen nincs semmi érdekes egy kisebb szerep, ahol én vagyok a pszichológus nő, akihez egy kislány és a családja jár. Az asszony el akar válni, a férfi nem a gyerek pedig, teljesen kikészül az örökös veszekedések miatt.
- Jó napot Jazmine! - köszönt a rendező, egy régi ismerős arc, Zayn apja.
- Jó napot! Örülök, hogy ismét találkozunk.
- Én is, hallom férjhez mentél.
- Igen.
- És boldog vagy? - kérdezte azt a kérdést, amitől én magam is rettegtem. Persze, hogy boldog vagyok, csak lehetnék boldogabb, de ahhoz már késő. Nem ezt feleltem. Hanem:
- Igen, szeretem a férjem.
- Helyes, szerelem nélkül nincs igaz és őszinte, boldog házasság. Ezt a fiamnak is mindig mondanom kell, mert tudod, amióta elköltöztél csak úgy váltogatja a lányokat, mint más a zokniját.
- Én erre nem tudok, mit mondani. Hiszen te is tudod, hogy a fiad és én sosem jöttünk össze és nem is fogunk. - erre nem válaszolt, csak mormogott valamit a  saját orra alatt.
- Rendben térjünk a tárgyra.  - mondta és elmondott minden részletet a mostani filmről, amibe persze én bele mentem, mikor indultam haza megpillantottam egy régi ismerőst. Zayn Malik-ot, de ő észre sem vett csak elsuhant előttem.

2 megjegyzés:

  1. Tetszik!:DD Nagyon kiváncsi vagyok mi lesz Jazzyvel!!!:)) Várom a kövit!

    VálaszTörlés
  2. Zoe igyekszik hozni a következő részt :)

    VálaszTörlés