Harmadik Évad 11. rész

.:: Louis szemszöge ::.

- Hol van anya? - kérdezte Lucas miközben a lábam ölelte.
- Nem tudom. - próbáltam leplezni a kétségbe esésem.
Hirtelen egy nővér jött ki az ajtón. Remélem csak azt akarja közölni, hogy minden rendben nincs semmi baj, az egész csak egy műszer hiba volt.
- Elnézést, meg tudná mondani, hogy Zoe Pettershon-nal mi törtnéik? - állítottam meg.
- Nem tudom, bent Mrs. Parker-t próbálják újra éleszteni.
- Köszönöm. - mondta mire ment tovább.
Felvettem Soffy-t a kezembe, majd megfogtam Lucas kezét és lementünk a recepcióhoz.
- Meg tudná mondani, hogy Mrs. Tomlinson melyik szobába van? - kérdeztem.
A kórházba ezt a nevet kellett felvenni, mert így csak én hívom, a többiek legalább nem tudnak nyomozni. Meg utálja ha valaki így hívja. Diszkrimináció a nőkkel szembe. Soha nem hagyom még egyszer, hogy sorozatot nézem, még öt percre sem. Ezért is nem vette fel a nevem, megmondta hogy szeret, de a nevéről nem hajlandó lemondani. Bárminek hívathatja magát, csak épüljön fel. 
- Harmadik emelet 205-ös szoba, bent van az orvos is.
- Köszönöm.
Lucas nagy örömére ő nyomhatta meg a gombot. Már ez feldobta. Amilyen gyorsan csak tudtam úgy mentem a kórterem felé. Minél hamarabb megtudni valamit a kedvesemről. 
- Jó napot doktor úr. - léptem be a kórterembe.
- Önnek is Mr. Tomlinson.
- Hogy van a feleségem?
- Jól, stabil az állapota.
- Mikor fog fel ébredni a komából?
- Nem tudni. Szervezetét megviselték a folyamatos vérveszteségek, meg az újra élesztések. Mája meg a pete fészke súlyosan károsodott. Mája már rendbe jött. Innentől mindent az idő dönt el. - ment ki.
- Anya, ébredj fel. - akart felmászni Soffy de megfogtam.
- Ne mássz fel. - mondtam neki.
- Miért?
- Mert anya beteg, és pihennie kell.
Rossz volt nézni ahogy a kezeiből több cső lógott ki mint a falból. Hogy a hótól is fehérebb. Semmi élet erő nincs benne. A levegőt is szaggatottan veszi. Mex megpróbált felmászni az ágyára, de sehogy nem sikerült neki egy fájós lábbal. Oda fektettem Zoe lábához, mire ő is elaludt.
- Mikor fog anya felkelni? - kérdezte Lucas.
- Mióta alszik? - kíváncsiskodott Soffy.
- Nem tudom. - mondtam miközben a lelógó kezét megfogtam.
Vártam, hogy adjon valami élet jelet, hogy tudjam jól van. Végre minden helyere jön. Akkor legalább elmondhatom neki a véleményem az öngyilkossági kísérletéről.
Miközben a kezét simítottam úgy éreztem mintha megrándultak volna a kezében az izmok. Remélem nem csak a képzeletem játszik velem.

2 megjegyzés:

  1. Juhuuuu!!!
    Orulok a resznek es valaszolva a kerdesedre, igen, tetszik. Melyik ne tetszene? :D
    Imadom mindegyiket!!! :3
    Pusziiii! :3 xXx
    Reni

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!:D
    Óh végre! Hát gyerekek erre vártunk!:D Zoe!:DDD De azért még várjuk ki a végét, nálatok semmit sem lehet tudni!
    Gyorsan kéri a folytatást,
    Rose King

    VálaszTörlés