Harmadik Évad 24. rész

.:: Bleake szemszöge ::. 

- Jazzy, édesem! Hol van a kék pulcsim? Jazz! Jazmine szerelmem! - ordítottam a földön fekvő kedvesemre.  - Samanta. - jutott eszembe, hogy a lány a kutyáknál van. Mit csinálják? Jó rendben élni él... néztem meg a lélegzetét. Pulzusa lassú, de legalább egyenletes. Hívom a mentőket. Miután fel hívtam őket, kimentem Sam-ért.

- Figyelj csak Sam, Jazz elájult most beviszik a kórházba. Te is szeretnél be jönni? - néztem a fogadott lányunkra.

- Igen. Szeretnék, de ugye nem lesz baja?

- Nem tudom. - mondtam és a kapuban már meg is álltak a mentősök.

- Jó napot! Hol van? - kérdezte az egyik férfi.

- Jöjjenek! - mondtam - Sam, te addig menj fel létszíves.

- Oké. Ígérjék meg, hogy vigyáznak rá. - nézet a szállítósokra.

- Vigyázunk. - mondta neki az egyik, miközben Jazmine-t fel emeltük a földről és a hordágyra raktuk. Sam és én is fogtunk egy kabátot, bezárkóztam és kocsival utánunk mentünk be a kórházba.

- Nem lesz semmi baja igaz? - kérdezte Sam a kocsiban.

- Nem tudom. Remélem, hogy nem.

- Holnap elutazol? - kérdezte.

- Nem tudom. Attól függ, mit mond az orvos. - válaszoltam.

- És velem mi lesz?

- Megoldjuk. Itt leparkolunk. - mondtam neki bár nem figyeltem arra, hogy mit is mondok neki, vagy hogy egyáltalán válaszol, most csak Jazz-re tudok gondolni.

- Jó. - állítottam le a motort, és indultunk be. Mikor beértünk Sam megfogta a kezem én rá mosolyogtam, de nem volt teljesen őszinte most az a mosoly, mert aggódom a feleségem miatt. Meg tudtuk, hogy hol van, annyit mondtak nem kell aggódnunk, csak várni kell. Elmentem Sam-nek venni valami enni valót, én megittam egy kávét.

Aggodalom ült az arcomon, nem tudtam mi baja és nem tudtam, hogy holnap mi lesz. Nem tudtok neki segíteni és még a munkám is elveszíthetem, nem beszélve Sam-ről és Jazz-ről. Már több mint 4 órája vártunk, mikor kilépet a vizsgálóból egy nővér.

- Maga Gordon kisasszony hozzá tatozója? - kérdeztem tőlem, persze Sam is rögtön felkapta a fejét.

- Igen.

- Jó. Nem kell aggódni nincs semmi baj, csak egy betegségre bukkantunk rá, minél az ájulás gyakori, de ha szedd gyógyszert nem lehet baj.

- És mi az? - szólt közbe Sam.

- Szívritmuszavar. - válaszolt neki a nővér. 

- Az mit jelent? - nézet a kék szemeivel a lányom.

- Szívritmuszavarokról beszélünk, amikor a szívdobogást koordináló elektromos tevékenység nem megfelelően működik, ezáltal szíve túl gyorsan, túl lassan, vagy szabálytalanul kezd el verni.

- Lehet belőle baj?

- Elvileg nem, csak életmódot kell váltania és öröké gyógyszert kell szednie. - mondta a nővér.

- Értem. - válaszolt Sam.

- És mikor jöhet haza? - kérdeztem meg.

- Már is. Már csak a receptet írják.

- Szükséges megfigyelés?

- Nem. Ha szedi a gyógyszert és nem éri stressz, nem lesz gond. - mondta nekünk, közben Jazz is kilépet.

- Sziasztok! - mosolygott a maga angyali mosolyával.

- Anya! - rohant oda és megölelte.

- Semmi baj! Jól vagyok! Csak elájultam de már nincs baj. - puszilta meg.

- Én is kapok? - néztem rá. Mire válaszul oda jött és megcsókolt.

- Na de mennyünk, mert már későre jár. Te holnap utazol, te pedig kisasszony megnézed az iskolát. - mosolygott.

- Elnézést. - csörgött a telefonom. Ennek a hírnek nem fognak a lányok örülni.

- Mehetünk? - kérdezte Sam, most már vidáman.

- Igen. - válaszoltam.

- Valami fontos? - kérdezte az angyalkám.

- Majd otthon. - válaszoltam és indultam az ajtó irányába Sam Jazz kezébe csimpaszkodott és az enyémet is megfogta, beültünk a kocsiba és haza indultunk. Sam azt ecsetelgette, hogy mennyire aggódott meg ilyesmik.