Második Évad 30. rész

.:: Zoe szemszöge ::.

- Most már kinyithatod! - mondta Alex.
Ahogy mondta úgy tettem. Lepillantottam a nyakamra. Ahogy megláttam szorosan magamhoz öleltem a húgomat.
- Köszönöm. - szorongattam.
- Szívesen. Gondoltam vigasz ajándék, amiért a ruha nem úgy sikerült mint terveztük.
- Nem a te hibád.
- Tudod mit találtam ki. - mosolygott.
- Nem, de úgy is elmondod.
- Menjünk el lovagolni. Legalább eltereled a figyelmed.
- Jó. - adtam be a derekam. - De ebben a ruhában nem ülök lóra. - mutattam magassarkúmra.
- Nem értem mi a kényelmes benne?
- Magasabb vagy.
- Mintha te olyan alacsony lennél.
- A másik meg imádom Louis-t basztatni azzal, hogy egy magas vagyok vele.
Adott egy másik ruhát, meg cipőt. Míg felöltöztem addig ő kiment. Mire ki értem már suttogósdit játszott.
- Ott a lovad. - mutatott egy barnára.
- Köszi.
Felszálltam a nyeregbe, majd oda mentem Jazzy mellé aki még a földön volt.
- Jössz? - kérdeztem.
- Persze. - pattan fel a nyeregbe.
Csendben mentem a szőke mellett.
- Tudod min gondolkoztam valamelyik nap? - törte meg a csendet.
- Nem.
- Mi lett azzal a lánnyal aki fittyet hány minden szabályra. Az a lételeme, hogy rosszat csináljon. Titkos éjszakai életet él. Nem érdekli semmi, csak azzal foglalkozik ami érdekli. Nem tarja szem előtt a mások érdekeit. De a legfontosabb a rendőrség elől menekül? - fordult felém testtel.
- Elcsavarta a fejét egy rendőr és erőszakkal bezárták az iskolába, amit élvezet és a legnagyobb titkos álma vált valóra. Most meg az esküvőjére készül amit azt hitt, hogy soha nem lesz. - mondtam.
- Két év alatt annyit változtál?
- Te is. Hol marad a kedves szőke aki mindig szem előtt tartja másik érdekét. Nem tart titkot a nővére előtt és nagy Ő-t keresi?
- Szőkézésről nem tudnál leszokni? - kérdezte.
- Soha.
- Amúgy meg rájöttem a nagy Ő ritka sőt már ki is halt.
- Ne vedd át teljesen a volt életem. - állítottam meg a lovat.
- Lehet, hogy már késő.
- Remélem nem. - rúgtam meg egy kicsit a ló oldalát.
- Tudod mit. Felejtsük el mindent és nézzük meg ki a gyorsabb. - mondta miközben utol értem.
- Benne vagyok. - készültem rá.
- Háromra. Tónál van a cél.
- Egy.
- Kettő.
- Három. - ahogy kimondtam úgy indultunk meg mint az őröltek.
Megelőzött. Ő hamarabb ért oda.
- Tényleg kezdek kijönni a formámból. - mondtam ahogy oda értem hozzá.
- Nem baj. Most a nyomozásban vagy jobb. - legyintett.
UntitledMég kint voltunk egy kicsit, majd segítettem neki lecsutakolni a lovakat. Visszavettem a ruhámat, majd Alex és Mex kíséretében megindultam haza. Mikor haza értem isteni illatok szálltak a konyhából. Mex is azonnal észre vette. Mind a hármunknak szinte csorgott a nyála. A konyhába meg Harry és Louis várt valami szörnyen béna sapkába.
- Sziasztok. - léptem be.
- Szia. - mosolygott Harry, majd átvette Louis-tól a habverőt.
Louis oda jött, majd adott egy csókot és visszament segíteni.
Felültem a konyhapultra, és figyeltem az ügyeskedésüket.
Ahogy sütötték a palacsintákat én úgy töltöttem meg magamnak. Egyet nekem, egyet nekik elv alapján. Amikor teljesen jól laktam, akkor meg Mex és Alex kapta meg az én részem.
Ahogy kész lettek Harry megevett párat, majd lelépett. Miközben Louis vacsorázott én gyorsan megfürödtem, majd lementem hozzám. Amíg lezuhanyzott én elmosogattam.
Gyorsabb voltam mint ő így a szobánkba vártam meg.
- Jutottatok valamire? - kérdeztem miközben felemeltem a takarót, hogy feküdjön mellém.
- Hagyom a gazdag széf töltelékeket. - motyogta.
Megforgattam a szemem, majd hátat fordítottam neki. Ő átölelt és mind a ketten készültünk a nagy napra.

5 megjegyzés:

  1. Szia!:D
    Annyira jó lett hogy az valami hihetetlen!:D Nagyon várom a folytatás!
    Rose X

    VálaszTörlés
  2. SZŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐKEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE

    VálaszTörlés
  3. itt a maffiózó is !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!szuppiiiiiiiiiii!!!!!!!xoxo,Zsoo

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jóóóóóóóóóóó leeeeeet!!! várom a kövíííííít!!

    VálaszTörlés