Második évad 15.rész

.:: Jazz szemszöge ::.

Zoe már megint mi lesz velünk miért kellet felhoznod elfelejtettem volna. Más karjába menekülök? Azt sem tudod, mik történtek velem mint azon az éjszakán, vagy mikor elmentél, vagy mikor anya elment utánad, vagy mikor megjelent a másik nő. Csak azt tudod, hogy megváltoztam, de a dolgok mélyét nem látod. Mert azok csak titkok és talán azok is maradnak, amikről még Bleake sem tud, csak én. Az én múltam, tele titkokkal. A jelenem tele hazugsággal és a jövőm, ami fehér és fekete. Ez vagyok én. Ez a legnagyobb alakításom, ahol egy szerepet játszok, de mindig álarcba bújok, letörölve mindent és félre téve a haragot, a kudarcot, a düh-t. Próbálok jó lenni, de nem adtok rá lehetőséget. Se az ellenségek, se azok, kik mellettem állnak, mert már én sem tudom ki is vagyok, a saját démonom vagy a sötét angyalom???

Akkor este különösen sötét volt és én elindultam az egyik középiskolás barátomhoz, amit bár ne tettem volna féltem, de minden félelmem elszánt, amikor megláttam a teliholdat. Egészen addig...a férfi követet és megragadott nem tudtam menekülni a szorításából. Fájt, belerúgtam de még inkább szorított és nem eresztett. Letépte a felsőmet csókolgatni kezdet undorodtam tőle, de nem tudtam mit tenni, hiába haraptam, rúgtam, karmoltam még vadabb volt.

Erről sem tud semmit. Arról sem, mi játszódik le a fejemben, amikor Zayn-t látom. Az a férfi sötét és fekete hajú volt, akár csak Malik. Igazából a vonzalom ellenére ez az ok, hogy nem szerethetek bele, és ha már megtettem ne legyek vele együtt, mert azt a napot azt az éjjelt öröké magammal hordozom, mint egy mérget.

Mindegy, ma megnézem az iskolát, elvégre még ott tanítok, Fanta is velem jöhet. Bár lassan tényleg menekülni akarok. De ha egyszer elmegyek igazán el akkor soha nem találhattok meg. Egy gyilkosságot megoldottam, többet nem fogok, hogy nehogy a  büszkeségét megsértsem. Elmegyek San Diego-ba, mikor itt lejár a próba időm, mint tanár, és utána elmegyek tanulni vagy csak ott dolgozni. Magammal viszem Fantát és a titkaim. De ma még nem adom fel, mert le kell zárnom végleg ezt a fejezetet és talán az egész életemet.

A suliba menet az úton énekeltem. Ma nem volt semmi érdekes Enrike-vel megittunk egy kávét és elmesélte, hogy jövő héttől már nem lesz beépülve az iskolába. San Diego-ba megy vissza és viszi magával a kutyáját is. Anyukáját pedig ismét egyedül hagyja. Mikor készültem elhagyni az iskola épületét  a sebes szánhúzómmal a nyomomban feltűnt egy régi ismerős.

- Szia, angyalka! - köszönt Tyler.
- Szia rossz fiú. Mi járatban? - kérdeztem meg, mikor rám nézett.

- Gondoltam meglátogatlak, meg érdekelt, hogy miért ülsz be ismét az iskola padba.

- Mert Zoe-nak nem tetszik, amit csinálok. - válaszoltam neki.

- Zoe-nak sosem tetszik, ha most orvos leszel, akkor majd azt mondja, hogy nem bírod a vért vagy ilyesmi. Nem veted észre? Eddig az volt a baja, hogy színészkedtél. Kiskorod óta ellenzi, azért, mert ebből nem lehet megélni. Az iskola padba küldött. Te mentél. Tanárként sem felelsz meg neki, aminek az okát még én sem értem és szerinted akkor az orvoslás megfelelne? - fáj be ismerni, de Tyler-nek igaza van.

- Még is mit kellene csinálnom?

- Ami te akarsz.

- Igazad van, de én sem tudom, hogy hol találnám meg végre a helyem.

- Én tudom.

- Tényleg?

- Igen, ezért is jöttem.

- Mikor mondod el? - érdeklődve vártam, hogy most mit talált ki.

- Most. De nem itt, mert egy kicsit megfogsz lepődni.

- Rendben, úgy is haza készülök, gyere csak. - mondtam és a kocsi felé indultam. Ő is behuppant a saját Jaguar-jába a bőr ülésre, majd a vezetésemmel elkocsikáztunk a házamhoz - Itt is lennénk! - mondtam és lezártam a kocsit, majd az ajtó zárásával szenvedtem. Kár volt.

- Várj! Ez fel van törve ne piszkáld! - mondta és oda ment a kocsijához, majd elővett egy pisztolyt a kesztyű tartóból.

- Te...

- Jazz, nem ez a legalkalmasabb, hogy megbeszéljük. Gyere a hátam mögé! - utasított, hát legyen játssza a hőst.  Berúgta az ajtót, ahova Fanta rögtön berohant. Szerencsére nem volt bent senki. Csak minden fel volt túrva.

- Asszem takaríthatok. - jegyeztem meg, mire Tyler az arcát a kezébe temette.

- Szerintem nem ez a legnagyobb baj, de mit ugat Fanta?

- Nem tudom. - válaszoltam és felrohantunk az emeletre, ahol az ágyamon volt egy levél. Azt ugatta a feketeség.

- Mi áll benne?

- Még nem tudom. - kezdtem hozzá a levélhez.

- Hangosan olvasd!

- Jó.

- "Ha nem vigyázol az életeddel fizetsz, te megnyomorítottad az enyémet. Én a tiédet öröké megkeserítem. Ha bárkinek szólsz mindenki, aki fontos neked az életével fizet. De ne aggódj téged életben hagylak, mert még kellesz. Egy régi ismerős" - olvastam fel a levél tartalmát.

- Ki lehet ez?

- Nem tudom. De ígérd meg, hogy ez a kis fosztogatás és fenyegetés köztünk marad.

- Egy közös titok?

- Egy közös titok.

- Rendben. - egyezett bele. - De nem lakhatsz itt többé. Költözz hozzám.

- A testvérem mellé?

- Nem, azt a házat eladtam. Helyette egy farmot vettem.

- Te farmot?

- Igen. Egy birtokot. - javította ki magát.

- Hát jó, de Bleake?

- Az ki?

- Ő olyan, mint a testvérem, ami az elmúlt években történt tud mindent és még egy kicsit is az előttről. - mondta el neki.

- Szóval akkor nem a barátod?

- Nem, két hét után úgy döntöttünk, hogy jobb ha nem fordítsuk komolyra a szálakat, ő ezért egy kis időre el is utazott.

- Értem. Szóval angyalka most is szabad.

- Ne próbálkozz, te is tudod, hogy ez az angyalka nem játékszer.

- Tudom. Szedd össze a dolgaid én addig pakolok egy kicsit, és aztán megyünk. - kezdte felállítani a bútorokat. Fanta a szemetesbe tette a megsebesült darabokat. Én az emeleten ők a földszinten pakoltak. Éjjeli 2-re végeztünk mindennel és elindultunk Tyler lakásához.

- Köszönöm. - mondtam, mikor beléptünk a ház ajtaján, amit Fanta feltehetőleg rögtön belakott, mert a kanapén jól érezte magát.

- Mit?

- A segítséget. - válaszoltam.

- Ugyan, egy angyalért mindent. De gyere, megmutatom a vendég szobát. - mentünk fel az emeletre. Szép szobát kaptam, de ezt tőle már meg is szokhattam, ahogy kilépet és becsukta maga után az ajtót, én az ágyba dőltem és álomra hajtottam a szőke kobakom.