Második Évad 47. rész

.:: Jazz szemszöge ::.

Szerencsére Bleake nem részegen jött haza. Azt mondta megit két sört és ennyi. Igaza volt. Mesélte, hogy ő és Louis kivételével mindenki többet ivott még Liam is, ez mind tegnap volt. Ma is itt maradtam a két szőrős barátommal. Bleake el ment dolgozni én meg elmentem Zoe-hoz meg látogatni a kis fickót.

- Sziasztok! -  léptem be az előtérbe.

- Szia, de jó hogy jössz. - nyomta a kezembe a kis lurkót Zoe.

- Ő,  én most mit csináljak? - néztem a síró babára.

- Nem tudom. Tisztába tettem. Ringattam. Etettem, böfiztettem de semmi. Segítsz! - dölt le a kanapára.

- Oké. - letettem és elővettem az idióta oldalam.

- Te mit csinálsz? - nézet rám az anyuka.

- Probálom meg nevetteni.

- Ettől csak megijeszted. - hát igen, elkezdet sírni.

- Add csak! - kértem el. Átadta én énekelni kezdtem neki és abba hagyta. - Látod megy ez. - mosolyogtam elégedetten, mikor felböfizett.

- Tényleg. - röhögött.

- Most miért nem sír. - néztem a foltos ruhámra.

- Jó akkor maradhatsz gyerek magnónak.

- Aztán böffi terítéknek? - kérdeztem vissza, amin mindketten nevettünk.

- Eltaláltad. - tette be Lucas-t a gyerek ágyba.

- Mondanom kell valamit. - ültem szembe vele.

- Hallgatlak.

- Nem tudom, hogy mondjam meg. - néztem a szemébe.

- Csak kezd el és mond aztán fejezd be. - vette komolyra a szót.

- Elakarom mondani. - néztem rá és igyekeztem összeszedni magam. Türelmesen várt, amitől még idegesebb lettem, így ismét nem tudtam elmondani. - Tökéletes anya leszel. Büszke vagyok rád. - mosolyogtam.

- Na jó, ez így nem mehet tovább, mindig szórakozol velem. Mond el végre mi a bajod. Nem vagyok hajlandó tovább arra várni, hogy hallgatsz. Mond el! Kérlek!

- Én.... - kezdtem el.