Második Évad 43. rész

.:: Bleake szemszöge ::.

Itt ülök a világ legönzetlenebb és legkeményebb ugyan legérzékenyebb lánya mellett, aki a szerelmem és nem tudok segíteni. Nem tudom felvidítani és nem tudom, hogy mit tehetnék, hogy az ajka mosolyra húzódjon. Nem tudom mit tehetnék, hogy a szeme ragyogjon az örömtől és a boldogságtól. Persze van egy tervem, de az nem most és nem itt a jó.
Tudni kell, hogy amióta hivatalosan is együtt vagyunk még több mindent tudtam meg róla és ő valóban csupa rejtély vív, boxol, kaszinókba jár, rajzol, énekel és színészkedik, mosolyog, segít másoknak, de a saját boldogságát mindig félre teszi az csoda, hogy engem nem utasított el. Szerencsés vagyok.
De a legrosszabb őrangyal is egyben legalább is most, nem tudok segíteni neki, mert nem tudom, mi baja van Zoe-nak.
Louis kilépet az ajtón, mindannyian kérdésekkel halmoztuk el legfőképp Jazzy, majd utat tört és bepréselte magát a kis szobába és rögtön kérdezősködni kezdet. A többiek utána mentek, én mentem utoljára, mert talán Zoe engem akar a legkevésbé látni.
- Mondjatok már valamit. - kiabált Jazzy.
Hirtelen kinyílt az ajtó, majd egy nővér jött be rajta, a kezében egy apró csöppség volt tehát terhes volt Zoe, de mikor?
- Teljesen egészséges. - adta oda Louis-nak - Ma délután már haza is mehetnek. - mondta, majd kiment.
Mindannyian lesokkoltunk a csecsemő láttán főleg az én okos angyalomat.
- Terhes voltál? - csodálkozott Jazzy.
- Én sem tudtam. - vonta meg a vállát a boldog anyuka.
- Ez meg, hogy lehetséges? - csodálkozott Richard.
- Fogalmam sincs az orvos elmagyarázta, de nem értettem belőle semmit. - mondta egyszerűség kedvéért Zoe.
- Milyen érzés anyukának lenni? - ült le Jazz a boldog anyuka mellé, ahogy elnéztem ragyogott a szeme a csöppség láttán és a tekintette elolvadt...
- Furcsa.
- Egyáltalán mikor estél teherbe?
- Februárba kb. - válaszolt ismét Zoe.
- Tényleg nem tudtad?
- Nem. Amikor megmondták, hogy szülni fogok majdnem elröhögtem magam. Én anyuka? Nem vagyok oda a gyerekekért.
- Majd megváltozik. - veregette meg a vállát az én csupa szív szerelmem. Egy darabig még faggattuk az ifjú szülőket és gyönyörködtünk a kicsi Lucas babába, majd Jazz magára vállalta a gyerekholmi vásárlását, amiben én segítő társa lehettem.

.:: Jazz szemszöge ::.

Zoe terhes volt és Zoe az én nővérem anyuka lett. Csodálatos érzés lehet és megviselte arca még is gyönyörű. Biztosan jó anya lesz, jobb anya, mint gyerek. Nagyon boldog vagyok, de rám hozta a frászt. Nagyon aggódtam miatta vagyis miattuk inkább eltitkolt miattuk.
Bleake-el kell mentünk mindent bevásárolni az unokaöcsémnek. Játék, ruha, tápszer, cumi, pelus, MINDENT. Neki bármit.
- Szerinted én is leszek anyuka? - kérdeztem meg Bleake-t, mikor visszaértünk Zoe-ékhoz.
- Ha rajtam múlik igen. Én nagyon szeretném. - nyomot egy csókot az ajkamra, amikor már a ház előtt álltunk a gyerek holmival.
- Sziasztok ismét! - nyomtam a fiúk kezébe pár csomagot, majd mentem a kocsihoz után pótlásért. Mikor beviharoztunk és le csillapodtak a kedélyek oda mentem hozzájuk, mármint Zoe-hoz és pici Lucas-hoz.
- Megfoghatom? - néztem Zoe-ra és az apróságra.
- Igen. - adta át.
Megfogtam a kis csöppséget és láttam azt, hogy milyen törékeny, milyen apró és milyen varázslatos kis fickó és talán az orrunk egész hasonló. Hihetetlen érzés volt a kezembe tartani és ahogy azokkal a kis kezeivel nyújtózkodott. Teljesen elvarázsolt, jó képű kis baba az már biztos.
Nem tudom meddig gyönyörködtem benne, ugyanis Louis megérintette a kezem.
- Bocsánat. - mondtam és átadtam az apukának.
- Ne félj, majd a minénkben is tudsz gyönyörködni. - puszilt meg Bleake.
- Ajánlom is. - mosolyodtam el. Egy darabig még maradtunk majd haza mentünk, otthon kellemesen töltöttük az éjszakát... dolgoztunk a baba projekten.

3 megjegyzés:

  1. Szia!:D
    Igen, igen, igen!:D Ez így volt tökéletes!!!!:DDD Imádtam a részt és a végén még majdnem röhögő görcsöt kaptam a "baba projekten".:"D Imádtam!:DD
    Rose, aki már izgatottan várja a folytatást!;))

    VálaszTörlés
  2. Hihi! :D A "baba projekten" :DDD KKirály rész lett!! Már várom a folytatást!! :))

    VálaszTörlés