Pápá Zoe

Minden jó ha a vége jó. Ez volt a mi kis közös történetünk. Lehet hogy csak az egyik fél él boldog amíg meg nem ölik.
Lucas és Soffy kalandjait Itt: LINK!!!!! lesznek olvashatóak.
Várlak titeket ott.
Puszi Zoe ;)

Búcsú- Jazmine

Sziasztok!

 Gondoltam mindenkit érdekel, hogy miért így lett vége. A válaszom.. nem tudom. Nem lehet minden happy end és egyik főszereplőnk legalább boldog család anya lehet, de a másiknak más sorsot szántunk, főként szántam.
A két lány eltávolodott a történet végére, de még is ott maradt köztük a láthatatlan kapocs.

Köszönöm, amit tőletek kaptam olvasóktól. Köszönöm, hogy át éltétek velem a szereplő életét lelki világát és ez álltal talán engem is valamelyest megismertetek. Köszönöm.

Zoe, köszönöm a barátságod, köszönöm, hogy együtt alkothattunk és befejezhettünk valamit. Egy történetet és talán egy életet is. A főhősök életét.

Végezetül ne feledjétek: Ne féljetek önmagatok lenni.

Ui.: Samanta története írás alatt áll.

Harmadik Évad 50. rész

~2024. Június 30. Vasárnap~

.:: Sam szemszöge ::.

El sem hiszem el telt még egy év. Most már 19 vagyok apa megígérte, hogy a 19 éves szülinapomon visszaköltözünk Los Angales-be. Az angyalok városába. Hiányozni fog London sok emlék, ember és fellépés köt ide, de legalább ott lehetek felnőtt, ahol anya volt.

- Indulhatunk? - rohantam le a konyhába. 

- Jó reggelt! Igen mehetünk. De te már össze is pakoltál hercegnőm? - mosolygott apu.

- Ahha. Hiszen te mondtad, már tegnap este összepakoltam. - vigyorogtam.

- Nagyszerű - húzta mosolyra ő is a száját, majd az öreg Sayen-el és Max-el elindultunk. Be pakoltunk a kocsiba és bezárta az ajtót, majd indultunk is.

Mikor odaértünk egy hatalmas felfedezést tettem. Angyalok városa, anya városa is egyben. De azért én igyekszem nem annyi bajba kerülni, de nem fogok jó kislány sem lenni. 

- Itt van a ház! - állította le a kocsi motorját apa az utazás végén.

- Oké, útközbe láttam a tengerpartot szóval, ha nem bánnád én elmennék. - hoztam fel apunak.

- Rendben, én meg maradok, pakolok vigyázok Sayen-re és Max-re. -sajnáltatta magát.
- Köszi apu! - pusziltam meg, és fogtam meg a szörfdeszkám a kocsi platójáról, indultam el a part fele. Le tettettem a deszkámat és megnéztem a vizet. 

- Szia, szépség! - köszönt egy idegen mély hang.

- Nekem beszélsz? - néztem rá.

- Igen. Nem látok más szépséget. - mosolygott a srác.

- Akkor nyisd ki a szemed! - fogtam meg a deszkámat, és a hullámokra vetettem magam. Éreztem, hogy a tekintettét nem veszi le rólam, de legkevésbé sem érdekelt. Egy nagy hullámnak vettettem  magam, amin sikerült is fen maradnom, szerencsére. Mikor végeztem a szörf leckékével számára el sétáltam mellette.

- Ez egy kihívás volt? - kérdezte.

- Nem, mert szeretem a komoly versenyt és rád nézve ez nem nevezhető annak. - mérlegeltem a szememmel.

- Szerinted nem jól szörfözök? - húzta fel a szemöldökét.

- Nem, szerintem, te pocsék szörfös vagy. - jegyeztem meg neki.

- Kösz... na figyelj. - indult el a víz felé és megmutatta a tudását, ami tényleg el kell ismerni jó. Majdnem olyan jó, mint én. - Így kell csinálni. - mosolygott.

- Így is lehet csinálni. Na jó elismerem nem vagy reménytelen eset. De ne várj konkrét dicséretet. - álltam le vele vitázni.

- Egyébként Kris Mateus. - nyújtott kezet.

- Sam. - fordultam meg és indultam el a másik irányba.

- Nem kell kerülnöd nem harapok.

- Én viszont igen. - szettem a lábamat de utánam jött.

- Nem láttalak még erre.

- Szerencse.

- Mindig ilyen rideg vagy? - tette fel a kérdését.

- Nem mindenkivel, ne aggódj! - szettem a lábamat.

- Elkísérlek jó?

- Nem.

- Ne csináld már!

- Ide figyelj, van kutyám, nem kell még egy követő puli is! Szia! - gyorsítottam a tempón, de természetesen nem tágított.

- Milyen kutyád van?

- Vad.

- Na most komolyan.... - húzta el a szavakat.

- Hagyjál már békén!- emeltem fel a hangom.

- Sajnálom. Kezdjük előröl jó?

- Nem. Nem akarok veled beszélni. - hoztam a tudatára. Egy szőke lány sétált el mellettünk, mindketten oda néztünk. Olyan volt, mintha tükörbe néznék.

- Ő a testvéred? - kérdezte Kris vagy ki.

- A-a. Várj! - szóltam a lány után.

- Hm?? - fordult, meg állt a szívem, de ahogy el néztem az öve is. Csak Kris szeme cikázott köztünk.

- Azta, csak a kék és barna szem nem stimmel. - mondta ki srác. Igaza volt, mintha én lettem volna barna szemmel.

- Hogy hívnak? - tette fel a kérdést a tükörképem.

- Sarah Cambel. És téged? - méregettük egymást.

- Samanta Cabot.

- Ez tényleg furcsa. - mondta Kris.

- Az. - vágtuk rá egyszerre.  Utána elkezdtünk beszélgetni, majd Kris elment, Mi jobban megismertük egymást, olyan volt, mintha kettő lenne belőlem és egyikünk kontaktlencsét viselne. Kiderült, hogy szinte ugyan azokat a dolgokat szeretjük és, elmondtam, mi történt a családommal, ő megmutatta szüleit, akikre nem hasonlít. Talán testvérek lennénk? Ugyan az a születési dátumunk is. Mi történhetett? Ő az ikertestvérem? 

                                                                  -Vége-